Véssey Ede: Szülőfolyómnál

Elúszik életünk, mint a Duna sodra,
régi hullámoknak ellanyhul a fodra.

Hömpölyög az idő, nincsen immár gátja.
A túlsó part fáit szemed tisztán látja.

Halkan zúg a folyó, zaját mégsem hallod.
Elszáll a semmibe eltűnő visszhangod.

Indíts útra néhány kis papírcsónakot?
Vagy jobb, ha a folyót jel nélkül otthagyod?

Papírhajók sorsa kiszámíthatatlan,
üzeneted bennük mállik olvasatlan.

Ó, ha papír nélkül lehetne üzenned,
jövendő lelkekben újra megszületned!