Tóth Gabriella (Toga): Kötve
2020.04.28
Értelmét
vesztett, hasztalan percek,
minden olyan kimért,
dekázva, grammokat osztva
libben tova a nap,
csak ennyi, mi megmarad,
valahogy fakó lett a tér,
kiürültek a tegnapi lapok,
mit dobott az élet, kietlen
peremvidék ez,
előre menni, tenni, lenni, venni
egy nagy levegőt, s kezdeni újra
a kihűlt világba begyújtva,
pezsegni, s haladni előre,
nem, kit sodor a száradó patak,
s fennakad egy letört ágon, lógva,
cérnaszálon,
nem, kit elkerül a sodródó folyó,
nem, ki mellett elhalad az éj s táguló nap,
haladni, nem ingoványban fekve
kúszva, térdepelve,
fulladni meg a sárban,
vártam, hadd legyek túl az egészen,
mikor feladni véltem,
de egy fénycsóva az égen,
egy falatnyi reményben
rám köszönt, s adott ösztönt,
mit kihaltnak véltem,
így napok értelme ennyi,
szeretni s szeretve lenni.