Tápai Liza:Tisztán látni

Zsófika az édesanyja mellett fekszik és egyenletesen szuszog.

Már elaludt, de Adrienn nem bír elszakadni mellőle. Szíve minden szeretetével öleli magához. Halkan suttogja: - Csak Te vagy nekem, kincsem.

Amikor elköltözött otthonról, várandós volt.

Döntését sokszor végiggondolta azóta, de soha egy pillanatra sem bánta meg.

Karácsony szenteste van.

Zsófikával feldíszítették az apró karácsonyfát, égősort is vett rá és egy angyalt a tetejére. Gondolatban az angyalhoz fohászkodik: - Csak egészségesek legyünk mindketten és felnevelhessem a kislányom!

Állandó félelme: - Mi lesz Zsófival, ha velem történik valami?

Már a gondolatra is jeges rémület fogja el!

Aztán megrohanják az emlékek.

Hogyan is került ő egy gyermekkel ebbe a szegényes albérletbe?

Olyan sablonos, ami vele történt.

Másodéves egyetemista volt, amikor teherbe esett a barátjától. Zsolt nem akarta még elkötelezni magát és nem is tudta volna eltartani őket, hiszen még ő is egyetemre járt. Ettől a hírtől úgy megrökönyödött, hogy rögtön elmúlt a lány iránt érzett szerelme.

Ezt kereken meg is mondta és egy hét múlva átadott egy borítékot, melyet a szülei azért küldtek, hogy kapcsolatuk kellemetlen gyümölcsétől sürgősen szabaduljon meg.

Soha nem fogja elfelejteni Zsolt rideg pillantását, ahogy kezébe nyomta azt a borítékot.

Az ő mondanivalóját meg sem hallgatta.

Közölte vele, hogy ezen nincs mit megbeszélni, ő erről többé nem akar hallani.

- Nem képzeled, hogy tönkreteszem az életem, emiatt?

Ezek után sürgősen el kellett volna mondania otthon, milyen helyzetbe került, de nem volt mersze, pedig az idő könyörtelenül szorította.

Adrienn éjszakákon át nem aludt.

Nem tudott másra gondolni, csak a kis életre, amely ott volt benne, vele.

Egy napon azonban olyasmi történt, amit racionálisan nem lehet megmagyarázni. Éppen előadáson volt, amikor erőteljes érzés kerítette hatalmába. Mintha egy hang a fejében azt mondta volna: - Kislányod van. - Azután pedig egy név a semmiből: - Zsófika.

Az egész annyira valóságos volt, mint amennyire képtelen.

Ettől a pillanattól kezdve megnyugodott.

Döntött. Vár még azzal, hogy elmondja otthon, míg szülei már semmire sem kényszeríthetik.

Tanult, bejárt az egyetemre, tette a kötelességét.

Tanárnő akart lenni, mint az édesanyja. Ezt már általános iskolás korában elhatározta.

Egy alkalommal barátnőjének magyarázott el egy matek feladatot. Próbálta megértetni, hogyan kell alkalmazni az azonosságot. Ahogy végigvették lépésről lépésre a megoldást, egyszer csak felcsillant barátnője szeme, arca szinte ragyogott és ő pontosan látta rajta, hogy most megértette, még mielőtt azt mondta volna: - Adrienn, te olyan jól el tudod magyarázni, jobban, mint a tanár néni.

Ebben a pillanatban döntötte el, ez lesz a hivatása.

Milyen nagyszerű érzés megtanítani valamit. Ez maga a siker.

Anyja szemében a sikert az eredmények jelentették.

Emlékszik, soha nem volt vele elégedett. Ha négyest kapott egy nehéz dolgozatra, csak hallgatott, éreztette, hogy kevés.

Ha egy versenyen második vagy harmadik helyezést ért el, csak annyit mondott: - Miért nem első?

Otthon mindig arról számolt be, hogy az ő tanítványai jobb eredményt értek el, mint a kollégáké. Az ő osztálya írta a legjobb tesztet. Az ő diákja lett az első a versenyen.

Anyja csak a legjobb teljesítményt értékeli.

Annyira másként gondolkoznak, annyira nem értik egymást, egy világ választja el őket.

Apja jelenléte a családban a közös étkezéseken kívül nem érzékelhető.

Informatikus. Folyton a laptopján dolgozik vagy játszik. Igazi kocka.

Neki úgy a legkényelmesebb, ha minden döntést feleségére, hagy.

Megteszi, amit mond neki, cipeli a csomagokat vagy leviszi a szemetet.

Gyermekkorában apja sokat játszott vele. Társasoztak, legóztak, megtanította biciklizni és persze a számítógépen játszani. Emlékszik milyen menő volt az osztályban, amikor megmutatta informatika órán a METIN játékot, amiben karaktere a legmagasabb szintet érte el.

Ahogy múlt az idő, már látszott, hogy felszedett néhány kilót - hiszen a hatodik hónapban
járt -, amikor hétvégén reggeli után kitette az asztalra terhes kiskönyvét.

Anyja először észre sem vette, aztán később Adrienn szólt, hogy nézze meg, mert az a füzet nagyon fontos.

Amikor Zsuzsa felfogta, hogy mit tart a kezében és ez mit is jelent valójában, elfehéredett és remegni kezdett. Magából kikelve csapta az asztalra a kiskönyvet.

Minden szóra emlékszik, amit akkor anyja a fejéhez vágott.

Azt mondta: - Te tönkretetted az életünket!

Ez a hála, amiért mindent megtettünk érted?

Mindent megkaptál. Semmit nem kellett dolgoznod, megkíméltünk.

Mit mondjak most a kollégáknak?!

Mit mondjak a barátainknak?!

Mit fognak gondolni rólunk?!

Na és ki az apja?

A válasz persze, ha lehet, még jobban bőszítette. Tombolt és ordítozott: - El kellett volna vetetni, amíg még lehetett!!

Ekkor Adrienn hirtelen mindent tisztán látott.

Anyja számára csak egy a fontos, a tökéletes élet látszatának fenntartása.

Az, hogy mit szólnak a barátok, a kollégák, felülír mindent.

Anyja utolsó mondata az volt: - Takarodj a szemem elől!

Néhány nap múlva, apja segítségével elköltözött otthonról. Vele azóta is tartják a kapcsolatot, havonta egyszer felkeresi őket, és anyagilag is támogatja lányát.

Tőle tudja, hogy anyja idegösszeomlást kapott, aztán munkahelyet váltott.

Nem hajlandó beszélni Adriennről. Tudja, hogy férje rendszeresen meglátogatja lányát és unokáját, de soha nem kérdez semmit.

Képtelen feldolgozni a történteket.

Karácsony szenteste Adrienn szülei nem állítottak karácsonyfát. Szótlanul ültek a nappaliban.

András a számítógépén bíbelődött, Zsuzsa valami filmet nézett.

Hirtelen megszólalt András:

- Tegnap voltam náluk. Zsófikának most volt a születésnapja. Már egyéves. A telefonommal lefényképeztem őket. Az a kislány olyan szép és olyan okos, teljesen elvarázsolt.

Telefonját felesége közelébe tette és visszaült a laptopjához. Jól ismerte Zsuzsát, tudta, ha azt mondja neki, nézd meg, csak az ellenkezőjét éri el.

Ezért hagyta, hátha végre győz a kíváncsiság, a józan ész, vagy a szeretet.

Zsuzsa az elmúlt egy évben csalódott önmagában és a nevelési módszerében, hiszen a saját lányával csődöt mondott. Hiába nevelte arra, hogy soha ne elégedjen meg a középszerűséggel. Legyen a legjobb, ha egyszer az is lehet!

Neki mindig a legjobbnak kellett lennie, hiszen csak így volt esélye kitörni abból a szegénységből, amibe született. Csak így nyerhetett ösztöndíjat, hogy tanulhasson. Mennyit küzdött életében. Ezért nem volt Adrienn-nek testvére sem, mert nem akarta, hogy a gyermeke nélkülözzön, hogy bármiben hiányt szenvedjen. Szinte dühödten meg akart adni a lányának mindent, amit ő nem kapott meg. Mindezért cserébe ezt érdemelte?

Aztán eszébe jutott, milyen boldog volt, amikor Adri megszületett. Milyen melegség járta át szívét! Ahogy felidézte ezt az érzést, keze öntudatlanul elindult a telefonért.

Megnyitotta a képek mappáját és ...ott volt. - Uramisten, de szép! Barna fürtök, gyönyörű, nagy, kék szemek és mosolyog.

Zsuzsa szíve megsajdult, vasmarokkal szorította a szégyen.

Most úgy érezte, tisztán lát mindent. Ő erre a gyermekre kimondta a halálos ítéletet, még a születése előtt. Mintha ő lenne élet és halál ura. Hát milyen ember ő? Az ő véréből való. A szeme, mintha a sajátját látná.

Hirtelen és határozottan szólt férjének: - Holnap karácsony. Reggel szerzel valahonnét egy karácsonyfát és már indult is előszedni a díszeket.

Párja értetlenül nézett Zsuzsára, aki csak annyit mondott: - Elmegyünk értük. Te tudod hol laknak.

Karácsony ünnepén megszólalt Adriennék ajtócsengője.

El sem tudta képzelni, ki lehet az, s amikor ajtót nyitott, szinte megnémult. Szülei álltak az ajtóban, és anyja köszönt elsőnek: - Szervusz, kislányom. Bemehetünk?

Csak annyit tudott mondani a meglepetéstől, hogy: - Tessék!

Zsófika a nappaliban játszott. A hangok hallatán felnézett és örömmel indult nagyapja felé:
- Papa.

András felemelte kis unokáját a szőnyegről, megpuszilta és azt mondta: - Zsófika, ő itt a nagymamád, adj neki is egy puszit!

Zsófika odahajolt és cuppantott egyet az ismeretlen néni arcára, majd a szemébe nézett és mosolygott. Zsuzsa kinyújtotta karját, hogy átvegye a kislányt, ő azonban félénken bújt Andráshoz, aki megjegyezte: - A szeme tisztára olyan, mint a tiéd. Várj egy kicsit, mindjárt megbarátkozik.

Zsuzsa leült a keskeny kanapéra.

Halkan kezdte a beszélgetést: - Tudom, hogy a múltat nem lehet meg nem történtté tenni, de a jövőt még jobbá tehetjük.

Lassan Zsófika is hozzászokott az új látogatóhoz és odaadta neki egyik játékát, aztán nemsokára az ölébe ült. Zsuzsa csak nézte és nem tudott betelni vele. Könnyei fátylán keresztül Zsófika szemének tükrében önmagát látta. Tudta, soha nem bocsájtja meg magának, hogy kidobta lányát abban a nehéz helyzetben. Nem is érti, hogyan tehette ezt.

Aztán Adriennhez fordult és azt kérdezte: - Megpróbáljuk együtt?

Zsófikának is jobb lenne, neked is könnyebb volna. Nem kell azonnal döntened. Szeretnénk, ha a kis unokánk minél több szeretetet kapna.

Adrienn, alig mert hinni a fülének. Anyja nem azt mondta, hogy Zsófikának mindene meglegyen, vagy, hogy te egyedül úgysem tudnál tisztességesen gondoskodni róla.

Azt mondta, hogy minél több szeretetet kapjon.

Ez igazi csoda.

A kis angyalkára nézett a kicsiny karácsonyfa tetején és magában csak annyit rebegett:
- Köszönöm.