Somogyi Levente Wertanthe: Károgó varjak

Nem kérek belőletek károgó varjak,
Ítélethozó vészmadarak!
Nem érdekel hasító szavatok,
Nem érdekel gyászos tollatok!...
Csak a sajátommal haladhatok,
Csak az én szárnyammal szállhatok!...

Szállok köztetek, mint holló, s viharmadár!
Oh, végzetnek madara, elvakít e fekete fényár!
Elvakítanak a csalfa szavak, balga szózatok,
Jertek varjak, a halálomat hozzátok, hozzátok!
Nem érdekelsz már éji végzetárny, vérsármány,
Nem érdekel eme világ szürke mivoltja,
Csak színeit látom, kincseit vizslatom!

Nem kérek belőletek károgó varjak,
Rémhírhozó gyászmadarak!
Nem érdekel fulladó dalotok, fakó szavatok!
Nem érdekel az opálos tollatok, éles karmotok!
Csak szállok előre, s előre,
Látom a viharok sorát, a lángok uralmát!

'De tudom, mi előttem, egy nap az lesz majd mögöttem!
Ártó ódátok el nem bizonytalanít!
Károgó kacaj álmot el nem pusztít!
"Nem kellenek a megálmodott álmok!"
Létemnek a sok ezer idegenvilágok!

Nem leszek döghúsotok, ti, károgó ostorok, átkok!
Nem engedek neked kígyónyelvű kétség,
Mert bennem ott a jövendőreménység!
Bennem a tűzviadal, mely tovaterjed,
S lángra gyújtja hamvas lelkemet, s csak terjed!...

Rettegj vészmadár, rettegj, te, aggályár!
Aggodalom szele ugyan fújhat reám még,
Ám e viharmadarat le nem terítheti, nincs itt a vég!...
Dalolok addig ezer nótát, ezer bukott ódát!
Gyaláznak majdan a holnap fiai, mának varjai!
Alázzanak a sáros földig, de szavuk üres marad,
Mert nekem tollam örök erőt ad, erőt ad!...