Nagy Ferenc: Hazafelé

Lassan ballagok az úton. Úgy öregesen, csendesen. Mögöttem hosszú tömött sorban követnek emlékeim, élményeim. Némelyikük a sor végéről előre furakodik, és beül a memóriaegységem központjába. Sokáig időzik ott. Nem tudom elkergetni.

Aztán jön helyette másik. Tőle sem tudok egykönnyen szabadulni. Vagy nem is akarok?

Lefoglalnak. Nem hagyják, hogy az útra koncentráljak, pedig már a vége felé járok. Fontos lenne a még előttem lévő szakaszra figyelnem, hogy ne tévedjek el egy-egy útkereszteződésben.

Most is egy ilyenhez érkeztem. Jobbra, vagy balra? Egyenesen nem lehet, mert arra nem vezet út.

Melyiket válasszam?

Aztán megrohannak.

Csing-ling-ling száncsengő..., meg ne lássalak sapka nélkül..., fiam!..., vigyázz!..., szeretlek..., én is..., apa! A ló áll!..., eszt isz elmeszéled?..., minden hiábavalóság..., jöjjetek énhozzám!...

Most el kellene kergetnem ezeket mind. Csak egy lehet közülük fontos.

Igen, de melyik? Oly kedves mindegyik.

Az útkereszteződés csak vár, csak vár türelmesen. Várja a döntésemet.

Tétovázok.

Inkább leülnék itt a kellős közepén és várnék valamire-valakire, hogy segítsen. Talán egy jelre, vagy egy belső indítékra?

Valahonnét a sor közepe tájáról jelentkezik. ...keskeny úton. Ez az! Erre vártam!

Megnézem melyik a keskenyebb. A jobb oldali sokkal szélesebb, tehát a bal oldalit választom.

Ballagok rajta tovább.

Néhol kicsit göröngyös, néhol meredek, de látom a nyomokat, hogy azért néhányan jártak már előttem rajta. Remélem találkozom velük az út végén.

Az emlékek sora közben átalakult. Előttem, mögöttem, jobbról, balról körbevesznek. Majdnem mindegyiket látom. Vannak közöttük szépek, jók, de akadnak olyanok is, amelyek fájdalmat okoznak. Ezeket szeretném kitiltani közülük, de nem lehet. Velük együtt kell tovább haladnom. Rájuk is szükségem van, hiszen sokat tanultam tőlük. Nélkülük nem jutottam volna el erre az útra, melynek a végét már derengeni látom.

Csendesen, békésen együtt haladunk tovább.

Közben egy kis dalrészlet döngicsél a fülemben.

"Filléres emlékeim, oly drágák nekem..." - hallom a dalt. (Bródy János)

És én még el akartam kergetni őket!

Remélem velem maradnak majd akkor is, ha hazaértem.