Nagy Ferenc: A világ peremén

Múltidéző

Ülök a világ peremén reménytelenül.
Köröttem fülel a csend részvétlenül.
Zsibbadtan markolok egy életszálat.
Sorsomra nincs semmi magyarázat.

Ülök a világ peremén, lógok az ürességbe.
Alattam a végtelen űr, fogódznék bele,
De csak a semmi bámul rám közömbösen,
S én nézek szembe vele csöndesen.

De miért is kapaszkodom ebbe a szálba?
Jobb lenne elmúlni, beleveszni a pusztába.
Hiszen az élet így oly kegyetlen sivár.
Nem ér ez többé egy fabatkát se már.

Ám két angyal sietve jön felém.
Megfogják hervadt kezem s szívem.
Szárnyaikra vesznek repülnek velem
Egy harmadikhoz, ki átölel kedvesen.

Szemében könnycseppek csillannak,
Felsír emléke a szép nyaraknak.
Lelkembe új élet költözik s én virulok,
Új reményekkel a jövőbe indulok.