Montlika Vivien: A Főnix
2020.04.17
Elhamvadtam. Hamis énem porrá lett.
Attól féltem, nehéz múltam hamarosan eltemet.
Tán az Ég küldött volna imáimra választ?
Angyalra leltem, ki ragyogó fényt áraszt.
Vagy ő talált rám? Megmondani nem tudom.
Szavaival gyógyítja minden sajgó bánatom.
S mintha minden földi élet tőle fakadna,
gyengéd kezével nyúlt szürke hamvaimba.
Kivett belőle engem. Nincs páncél se fal,
csak maga a lélek, mely soha meg nem hal.
Főnix lettem én szárnyai alatt,
megmutatta nekem a legmélyebb nyugalmat.
Nem tudok már más lenni, mint aki valóban vagyok.
szívem, mint az övé, épp ugyanúgy ragyog.
S ha napnyugtánál talán eltűnne örökre,
hálám követi majd tovább a végtelenbe...