Mészáros Erzsébet: A király feleséget keres

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, aki nagyon magányosan élt. Nem szenvedett hiányt semmiben, meg volt mindene, azaz hogy majdnem mindene. Nagyon gazdag volt, de a legfontosabb dolog, amit a legjobban szeretett volna, nem adatott meg neki. Egy gyermekre vágyott, egy utódra, de sajnos ezidáig még nem talált magának való feleséget.

-Ez így ne mehet már tovább! Mindenképpen feleséget kell találnom, mert nagyon szalad az idő, lassan meg öregszem. - gondolta a király. Reggel közhírre tétetem, hogy minden hajadon jelenjen meg a palotában, és egyenként alaposan megnézem őket.

Ezen az éjszakán csak nagyon nehezen tudott elaludni, forgolódott és alig várta, hogy reggel legyen. Nagy sokára elnyomta az álom, és egy gyönyörű lánnyal álmodott. Megpróbálta megérinteni, de az álom véget ért, a király felébredt. Ezután még sokáig gondolkodott, megpróbálta maga elé képzelni a csodálatos leány arcát, de csak nagyon homályosan sikerült.

Másnap a szolgák kihirdették a király parancsát, és hamarosan ifjú leányok özönlöttek a palotába. A király egyesével mindegyiket jó alaposan szemügyre vette, de sajnos egyikük sem tudta megdobogtatni a szívét. Voltak pedig igen csak szemre való, csinos és szép leányok is, de a király egyiküket sem tudta volna elképzelni feleségnek. Még hogy feleségnek, de leendő gyermekének anyjának aztán végképp nem.

-Csak is szerelemből nősülök, ha nem találom meg az igazit, sajnos magányosan, gyermektelenül élem továbbra is az életemet. Ezek a leányok mindnyájan csak királynék szeretnének lenni. Nem engem, hanem a királyt akarják. - gondolta szomorúan.

Híre ment a közeli falvakba is, hogy a király feleséget keres, ezért az ifjú leányok másnap ismét elözönlötték a palotát. A király figyelmesen szemügyre vette őket, de közülük sem talált egyet sem, aki csak egy kicsit is megbizseregtette volna a szívét.

A fiatal lányok csalódottan távoztak a palotából. A király is szomorú volt, mert egyre jobban érezte, sürget az idő. Este aztán szintén nagyon nehezen jött álom a szemére. Amikor már nagysokára még is elaludt, álmában ismét megjelent a szépséges leány, azonban most sem tudott közel kerülni hozzá, mert amikor már majdnem hozzáért eltűnt. Amikor újból álmodni kezdett, egy angyal hajolt felé, és a fülébe súgta:

-Királyom tudom, hogy feleséget keresel, de nem jól csinálod. Ne magadhoz hívasd a leányokat, te indulj a szépséges leány keresésére. Amint ezt kimondta, már el is tűnt.

A király felébredt, felült az ágyban, és felidézte az angyal szavait.

- Szóval én menjek megkeresni szívem szerelmét. Igen ám, de ha királyként indulok útnak, biztos, hogy meg fogom találni az igazait? - elmélkedett.

-Tudom már, paraszti gúnyába bújok, és úgy indulok világgá.

Azonnal szólt is az ifjú inasának, szerezzen neki egy öltözet ruhát, amit a szegény emberek hordanak. Az inas hamarjában teljesítette királya parancsát, azonnal útnak indult és rövid idő múlva meg is érkezett. Hozott magával egy nadrágot, egy fehér inget, egy mellényt és kalapot. A király gyorsan magára öltötte az egyszerű ruházatot. Most már nem látszott királynak, de még így is nagyon jól festett. Helyes, daliás fiatalember volt a király, így parasztlegényként is igen szép látvány nyújtott. Csomagoltatott magának egy kis élelmet, és a tarisznyával a hátán, hamarosan útra készen állt. Az ifjú inas könyörgött, hadd kisérje el útjára, de a király nem engedte, hajthatatlan volt.

- Ezt az utat egyedül kell megjárnom. Te csak maradj itt és ügyelj arra, hogy senki sem vegye észre, hogy elhagytam a palotát.

Ezzel útnak indult. Ment, mendegélt, az izzadság fojt a homlokán, de rendületlenül folytatta útját, mert tudta, hogy valahol várja a nagy, igaz szerelem. Már kezdett sötétedni, amikor beért egy faluba. Nagyon elfáradt, gondolta bekérezkedik valamelyik házba és ott megpihen. Így is tett. Bekopogtatott az ablakon, majd hamarosan egy öregapó állt az ajtóban.

-Mi járatban vagy itt fiam? Nem vagy ismerős, honnan jöttél?

Messziről jövök öregapám! Feleséget keresek magamnak, de nagyon elfáradtam és rám sötétedett. Megengedné, hogy a házában egy kicsit megpihenjek?

-Jóra való legénynek látszol, azt hiszem nincs akadálya, hogy be gyere. - felelte az öregapó. Biztosan megéheztél. Itt egy kis enni és inni való, tessék. Ezzel az asztalra rakott egy kis szalonnát, kolbászt, vöröshagymát, kenyeret és tejet.

-Egyél bátran, ne kéresd magad! - kínálta szívélyesen.

A király ránézett az íncsiklandozó ételre, és azonnal jó étvággyal falatozni kezdett.

-Én még életemben ilyen finomat nem ettem. - mondta, és csak úgy falta a szalonnát és a vöröshagymát. Amikor már jól megpakolta a pocakját, megivott egy jó nagy bögre tejet úgy érezte moccanni sem bír. Olyan álmosság tört rá, hogy alig bírta magát elvonszolni a díványig és mihelyt leért a feje, már horkolt is, mint a mormota. Nagyon jól aludt ezen az éjszakán, kipihenten ébredt. Reggel az öregapó ismét megterítette az asztal, és szívélyesen kínálta a legényt.

-Hogy aludtál édes fiam? Elég kényelmes volt az az öreg dívány? - kérdezte kedvesen.

-Köszönöm kérdését apóka, kiválóan aludtam. No de minek van ilyen jó illata? - kérdezte, és közben majdnem elcseppent a nyála.

Az asztalon gőzölgő kakaó és vaníliás kalács volt feltálalva. A királynak még a szava is elakadt.

-Ezt az íncsiklandozó kalácsot is öregapám sütötte? - kérdezte értetlenül.

-Én sütöttem bizony! Kóstold csak meg milyen finom. - válaszolta az öreg.

Nem is kellett a királynak kétszer mondani, azonnal nekilátott a frissen sült kalácsnak és a kakaónak. Amikor ismét teletömte a pocakját, nem győzött hálálkodni az öregapónak.

-Köszönöm szépen öregapám a fenséges ételeket, és a kényelmes ágyat. Nagyon jó volt hozzám, és én ezt meg fogom hálálni, majd meglátja. -mondta az álruhába bújt király.

-Ugyan fiam, én hálát nem várok érte, az ételt és a szállást jó szívvel adtam. Jóra való legény vagy, megérdemled, hogy szerető feleséget találj magadnak. A faluban sok szép leány van, könnyen lehet, hogy közülük találod meg az igazit. - mondta az öregapó. Itt egy kis útra való, van benne egy üveg méz is. Nagyon vigyázz rá, mert még jó szolgálatot tehet.

A legény megköszönte, elbúcsúztak egymástól, és útnak indult. Bekopogtatott minden házba, de akiről álmodozott, az a leány sehol sem volt. Nem volt mit tennie, elhagyta a falut, és tovább indult. Az útja egy sűrű erdő mellett vezetett el. Ment, ment mendegélt, míg el nem fáradt. Gondolta itt most megáll és megpihen egy kicsit. Éppen kényelmesen elhelyezkedett egy fa tövében, amikor távolról zajt hallott, ami egyre közelebb került hozzá. Gyorsan felugrott, de ekkor már egy hatalmas barnamedve állt hozzá néhány méterre, és farkas szemet nézett vele. Mindez csak néhány másodpercig tartott, mert a medve már két lábra is állt és vészjóslóan üvöltött. A király egy pillanatra megijedt, de nem veszítette el a fejét.

-Megállj medve koma! Én. nem akarlak bántatni, és ha te sem bántasz engem, adok neked finom mézecskét.- kiáltotta erélyesen a király.

A medve megtorpant a határozott hang hallatán, négy lábra állt és oda cammogott a királyhoz, aki ekkor már elővette a nagy üveg mézet és a medve felé nyújtotta.

-Edd meg pajtás, neked adom. -mondta és letette a földre. A medve elégedetten nyalogatni kezdte, ezalatt a királyfi felvette a tarisznyáját és útnak indult.

- Hű, a hét szentségét, ez nagyon meleg volt. - fújta ki magát a király.

Amikor sötétedni kezdett, ismét egy faluhoz ért. Gondolta, megint bekopog egyik házba és bekérezkedik. Így is tett, ezalkalommal egy jóságos arcú öreganyó nyitott neki ajtót.

-Adjon isten öreganyám! Már jó ideje úton vagyok, nagyon elfáradtam, adna nekem szállást ma éjszakára?

Az öreganyó szemügyre vette a fiatal legény, és mivel semmi kivetni valót nem talált benne, beengedte.

A király neki is elmesélte, hogy feleséget keres, de csak olyan lány kell neki, akibe első látásra beleszeret. Az anyóka megmondta neki pontosan melyik házban talál ifjú leány, ahová érdemes lesz bekopognia. Ezután enni adott neki, és megmutatta, hol hajthatja álomra a fejét. Ismét jól bevacsorázott, majd hamarosan lefeküdt a megvetett díványra. Nem kellett ringatni, azonnal elaludt. Most sem álmodott semmit, pedig nagyon szeretett volna azzal a különleges lánnyal találkozni. Reggel megköszönte az öreganyó jóságát, és útnak indult.

Minden házba bekopogtatott, de hiába, most sem találta meg azt a lányt, akit keres. Már éppen az utolsó házhoz érkezett a faluban, ide is be akart kopogtatni, azonban eszébe jutott, hogy az anyóka ezt a házat nem említette. Már majdnem elhaladt mellette, amkor nyílt az ajtó, és egy asszony lépett ki rajta, mögötte pedig egy leány. Amikor a király meglátta, ismerősnek tűnt neki. Messziről nem látszott valami szépségesnek, de még is valahogy kíváncsi volt rá. Amikor egész közel értek egymáshoz, a király azonnal rádöbbent, hogy ez az a lány, akit már jó ideje keres. Tekintetük összefonódott, és a szerelem tüze lobbant mindkettőjük szívében.

- Óh, te szépséges leány, milyen nagy utat tettem azért, hogy megtaláljalak! - mondta boldogan.

Az anya nem értette, mi történik itt, hiszen mindennél jobban szerette leányát, de tisztában volt vele, hogy szépnek csak is ő látja gyermekét. Más, hasonló korú lányok kinevették, gúnyolták esetlen alakjáért, seszínű hajáért, szeplős arcáért. Az anya visszagondolt, amikor megszületett gyermeke milyen gyönyörű volt. Mindenki csodájára járt. Irigykedett mindenki, mert ilyen formás és szépséges kis angyalt még senki sem látott. Egy napon azonban jött egy idegen öregasszony, aki azt mondta neki, hogy hamarosan elmúlik gyermeke szépsége. Akkor persze nem hitt neki, ki is nevette, azonban ahogy telt-múlt az idő, leánya cseperedett, az emberek már nem is látták annyira szépnek. Amikor pedig felnőtt, kimondottan csúnyácska lett.

Most meg itt van ez a helyes legény és a csúnya lányát feleségül kéri. Nem mondhatott nemet, mert a vak is láthatta, hogy ők ketten egymásba szerettek. A király most már elárulhatta a leánynak és édesanyjának, hogy ő valójában egy királyfi. Amikor ezt meghallották egyikük sem akart hinni a fülének. Így szólt a leány:

-Édes királyom, én éppen úgy szerettelek szegény legények, mint most királyfinak.

-Tudom én azt nagyon jól. - válaszolta. Most azonban igyekezzünk a királyi palotába, hogy mielőbb megtarthassuk az esküvőt.

A szegény asszony befogta a szekeret, mondván, így gyorsabb lesz, mint gyalog. Felpattantak rá, és már indultak is. A faluvégi kisháznál megálltak, a királyfi leszállt, és bekopogtatott a házba. Hamarosan megjelent a jóságos öreg néni, a királyfi hamarjában elmesélt neki mindent és kérte, hogy jöjjön velük a királyi palotába, élete végéig ott élhet velük. Az öreganyó jó szívvel elfogadta a meghívást, de igazából nem értette, hogyan láthatja a királyfi szépségesnek ezt a csúnya lányt. No de hát igaz, hogy nem szép, de nagyon kedvesnek tűnik. Indultak hát tovább, míg nem elérték a következő falut. Az öreg apó házánál szintén megálltak. Neki is elmesélt mindent a királyfi és őt is kérte, tartson velük. Az öreg apó is nagyon örült a meghívásnak, mert bizony nagyon megkedvelte a fiatalembert, no és hát most már akkor sosem lesz egyedül.

Hamarosan meg is érkeztek a palotába. Az ifjú inas boldogan sietett elébük, de amikor meglátta a csúnya feleségnek valót, hát bizony ő is meglepődött.

Az esküvői előkészületek hamarjában megtörténtek, úgyhogy nem is kellett sokat várni az esküvő napjáig. Közben a különös esküvőnek gyorsan híre szállt. A daliás királyfi feleségül vesz egy csúnya parasztlányt. Hát ez bizony nem mindennapi eseménynek számított, úgyhogy a közeli és távoli falukból is eljöttek, hogy meg lássák a csúnyácska menyasszonyt.

Már mindenki ott toporgott, izgatottan várták az esküvő kezdetét. A királyfi ott ált az oltár előtt az öreganyóval és az öregapóval. Hamarosan belépett a menyasszony édesanyja, majd utána megjelent maga a menyasszony is. Mindenki elkészült a legrosszabbra, de amikor meglátták, egytől-egyig ledermedtek és tátva maradt a szájuk. Ilyen szépséget, még életükben nem láttak. A menyasszony gyönyörű volt, csak úgy ragyogott. Az édesanya ekkor értette meg, hogy leányát elátkozták csecsemő korában szépsége miatt. Most azonban megtört a varázslat, mert a király nem a szépségébe, hanem a jóságába szeretett bele. Mivel a leány belülről gyönyörű volt, a királyfi szépnek látta. Boldogan mosolygott, szemében szerelem tüze izzott és büszkén így szólt:

-Íme, itt az én feleségemnek való, akire már oly rég óta várok, lássátok és csodáljátok.

Örök hűséget esküdtek egymásnak, amit egy életen át meg is tartottak. Az évek során négy gyermekük született, két fiú és két gyönyörű leány. A királynál boldogabb embert még hetedhét országon túl sem ismert senki. Máig is nagy szeretetben élnek, és életük példaértékű lehet mindannyiunk számára.

Itt a vége, fuss el véle.