Mara:Váratlan szépség

Régóta tanulom az idő kusza fonákját,

Régóta kutatom a szeretet valódi alakját

Régóta képzelem a halál fényes nyugalmát.

Figyelem még a mindenséget
Álmodom sokszor a váratlan szépséget.
Csodálom néha a határtalan veszteséget,
Mit magával sodor, elveszejt az élet.

Kövesd a fényt az óceán felett,
Keresd a csillagfényt, ahol nem lehet.
Vezesd a szíved, merre sosem mehet
Engedd át a lelked más kapuk felett.

Tereld ismeretlen tájakon át
Hagyd, hogy a pillanat találjon rád.
Ismerd a lelket, mely burkában a mélységbe rejt
Haladj a sivatagok aranyló homokdűnéin.
Halál járta völgyeken.

A váratlan tanít, baljós rejtelem,
Ha majd a világ végén a Nap lemegy.
Többé nem kel a Hold
Saját fényed a mindenségen túlragyog.

Régóta mesélem már e történetet
Régóta megállítom az időt, ha lehet.
Régóta kerülöm a halált, lehet elveszett.
Régóta csak a szeretet követ.

Halhatatlan az élet
Figyelem, mert a lelkek mesélnek
Mesélnek ősi tekintetek
Melyek elűzik a félelmet

Az idő sebez, múlik s nem feled
Érdekes játszma ez.
Régóta játszom már veled
Figyeld a milliárd jelet.