Krikovszky Péter: A Béke útja...

- Mesélj, Nagyapa, milyen volt 1956-ban! Valami harcosat, vagy csatásat! - kérleltem.

...és nagyapa elkezdett mesélni...

Ötvenhatban 12 éves voltam... csak kicsivel fiatalabb, mint most Te. Anyám nagyon vigyázott rám, nehogy elszökjek és meggondolatlanul beálljak a harcokba. Ki tudja, különben nem lenne kit megkérdezned, igaz? És mi lenne az info leckéddel! De szerencsés vagy, itt vagyok Neked!

A hatodik kerület egy csendes mellékutcájában laktunk. Az oroszok november 4.-i támadása utáni harcok idején Apámmal meglapulva lestünk ki az utcára.

Valahol, egy nyitott ablakból kiszűrődött a rádió műsora. Ismét a régi nóta ment:

"A béke tábor legyőzhetetlen,

A Béke útja biztos út!"

Az utcában, ahol laktunk, a házzal srégen szemben állt a járdaszélen egy útjavító kordély. Falához kívülről két elhagyott puska támaszkodott. Gazdája remélhetően már Ausztriában járt... A Szondy utcán szovjet tank szemlézett. Az utcasarkon megállt, tornya, figyelő nyílása körbe fordult és csöve a két puska felé nézve megállt. A hosszú mozdulatlanság a bennülők tanácstalanságát, vitáját sejtette. Végül a tető lassan felnyílt és egy kiskatona emelkedett ki. Kikászálódott, kezében géppuskát tartva, riadtan tekintgetett körbe-körbe. Végül teljesen kimászott és a tankról leszállva megindult a magános puskák felé. Ahogy azt a harminc métert megtette, az minden volt, csak nem egy győztes katona vonulása! Végül elérte célját, a két puskát kezébe vette, másikkal a géppisztolyát szorongatta. A fejét állandóan körbe jártatva visszatért a tankig. Zsákmányát gondosan a tank lánctalpai elé fektette, majd a lehető leggyorsabban visszamászott a biztonságos páncél monstrumba. A tető fedele lecsukódott. Az utcára néző ablakok némelyikében a függöny megkönnyebbülten megrebbent. Kis idő multán a tank megindult és módszeresen, előre-hátra mozogva szétlapította a két puskát... aztán folytatta útját. Pár utcával arrébb, azért a biztonság okáért, a pékség előtt sorban álló emberekbe egy géppuska sorozatot beleengedett.

"A béke tábor legyőzhetetlen,

A Béke útja biztos út!"

Sajnos, a pékség nem a Béke útján volt, hanem a Rózsa utcában...

***

A harcok elcsitultak, a nyugalom látszólagosan visszatért. A meghirdetett amnesztia ellenére a terror szép csendesen dühöngött, szedte áldozatait.

Szemben velünk, egy négyemeletes ház legfelső szintjén a kellemes tavaszi időben egy ablak nyitva volt. Nagy vörös zászló lógott belőle jól láthatóan, az utcára. Hogy a zászló egy nagy, Szűz Mária szoborral volt leterhelve, csak mi láttuk a szemközti házak emeleti ablakaiból. Május elseje volt, a munkásosztály nagy ünnepe, ami egybe esett a májusi ájtatossággal...

Ebben a házban lakott egy alacsony termetű, kopott ruhákban járó nénike. Korát nehéz volt meghatározni. Kis, kerek kalapot viselt télen, nyáron, ami alól hosszú, ritka és rendezetlen ősz hajszálak lógtak ki. Állítólag kopasz volt és parókát viselt. Jártában, keltében folyamatosan beszélt maga elé és rázta a fejét. Az emberek kitértek előle, még a gyerekek sem csúfolták. A zöldségesnél egyszer előttem vásárolt. Az apró, zöld, férges alma kilója 1,20 Ft volt. Ebből kért egy negyed kilót... (egy liter tej 3,0 Ft volt ebben az időben) Állítólag a bérház földszintjén, a lichthófban (légudvar) lakott, amit jótékony kezek eső ellen lefedtek.

A nénikét úgy hívták, hogy Thurn und Taxis bárónő...

Akkor Nagypapa megsimogatta a fejem és azt mondta: