Kovács P. Zoltán: Az idegen

A folyóköz vidékén harminchárom napja pusztít a nyár végi kánikula. Felhő nem mutatkozik az égen, de a fény nem vet éles árnyékot, a nap áttetsző, fehéres-sárgás fátyolba burkolózva sugározza az őrjítő forróságot. A föld csontkeményre szikkadt, a kukorica levelei összesodródva meredeznek az ég felé, a mező csak sárgára, barnára aszott füvet terem. Víz csak a folyóban van, a határon túli hegyekből alázúduló sebes ár a síkságra érve sem szelídül, az aszályos időszakban is megtölti a medret.

Az országhatár és a folyókanyarulat szegletébe szorulva kicsiny zsákfalu bújik meg a világ kíváncsi szemei elől. Az országút itt véget ér, a faluból másfelé nem vezet út. Idegen ritkán fordul meg a településen, a környékbeli rossznyelvek szerint Sárlak felé menet még a róka is visszafordul, ha meglátja a falutáblát.

Az aprócska helység évszázadok óta álmos békességben éli napjait. A világ eseményei sohasem érintették meg az embereket, politikával, ország dolgával nemigen fájdították a fejüket. Tették, amit kell, zsandártól, finánctól óvakodtak, hajbókoltak fölfelé és tapostak lefelé, a hajdani úri világ ugyanúgy jó volt, vagy éppen nem volt jó számukra, mint az önkényuralom, vagy a nemrég nyakukba szakadt szabadság. A zsíros, fekete föld mindig adott valamit a túléléshez, néha a gyarapodáshoz is, vagy ha éppen nem, hát valahogy kicsikarták maguknak a mindennapi lét kellékeit. Ha lehetett törvényesen, ha nem, akár az írott szabályok ellenében is. A Szerzés volt a legfontosabb parancsolat. A legutóbbi változások szele sem támasztott nagy viharokat a vidéken. Fittyet hányva az új idők tudálékos közgazdasági és politikai elméleteire, a jó atyafiak megfogalmazták a maguk pofonegyszerű és világos gazdaságtani tételét: - Az összes tulajdoni formák közül a legjobb: az enyém!

Ám mostanában mintha mindenfelől veszély fenyegetné ezt az áldott háborítatlanságot. A környékre szemet vetett valami jött-ment vállalkozó a közeli városból, állítólag kenderfeldolgozó üzemet létesítene a község határában és a vízigényes tevékenységhez tökéletes helyet talált a folyó melletti területen. De amikor eljött a faluba terepszemlét tartani, minden ablak mögül bizalmatlan, ellenséges tekintetek kísérték, és a kertjükben szorgoskodó gazdák kérges tenyerei szorosabban markolták a baltát, ásónyelet. A vállalkozó jó néhány helybelinek biztos munkát és megélhetést ígért, de az emberek azt híresztelték, hogy a városi ficsúr csak azért jön ide, hogy kizsákmányolja őket és elvegye a földjeiket. A lincselési hangulatban lezajlott falugyűlésen aztán egyöntetűen lehurrogták a kezdeményezést. - Lám, ha mi, sárlakiak összefogunk, meg tudjuk védeni az érdekeinket! - mondogatják azóta is elégedetten, amikor szóba kerül a dolog.

Az Idegen néhány hete jelent meg a falu környékén. Senki sem ismeri, senki nem tudja, honnan fújta ide a szél. Azt beszélik az emberek, hogy talán a határon túlról jött, de biztosat egyikük sem tud. A régóta használaton kívüli, romos gátőrházban ütött tanyát és a helyi fatelepen vállal alkalmi munkákat. A munkások gyanakvóan és ellenségesen fogadták, de a főnök megtűri, mert a jövevény szelíd, békés természetű és igen jó érzéke van a famunkákhoz. Úgy mondják, estefelé mindig a folyóparton álldogál és sóvárogva tekintget a közeli házak felé, vagy a tájat bámulja. Megpróbál szóba elegyedni az arra járó emberekkel, de senki sem barátkozik vele, csak Dilinyós Ferkó, a falu bolondja látogatja meg néha folyóparti viskójában, olyankor az Idegen megosztja vele szerény vacsoráját.

Még alig ült el a városbeli vállalkozó által keltett vihar, a falusiakat most az Idegen rejtélyes megjelenése tartja lázban. Kocsmában, boltban, piacon szűnni nem akaró aggodalommal és indulattal tárgyalják a különös ügyet:

- Mit akar ez itt?

- Azt se tudjuk, ki fia, borja. Minek jött ez ide?

- Nem hiányzik innen senki, itt mindenkinek megvan a maga helye, még a félkegyelmű Dilinyós Ferkónak is, igaz, hogy a rangsor legvégén, de ő is közénk tartozik, még ha bolond is, de a mi bolondunk!

A körzeti rendőr - nagydarab, tohonya ember és mindennél jobban utálja, ha intézkednie kell - széttárja karjait: - Én nem tehetek semmit, a papírjai rendben vannak.

A falubeli suhancok kedvelt időtöltése a jövevény bosszantása. Amikor nincs odahaza, undorító dolgokkal kenik be a kilincsét, beszögezik az ajtaját, ocsmány szavakat firkálnak a falra és hasonló, sekélyes fantáziájuktól telő idétlenségeket eszelnek ki a rovására. Legutóbb kirámoltak mindent az Idegen kalyibájából. A szegényes holmikat belerakták egy zsákba és felkötötték a part menti nyárfa legmagasabb ágára. Ám az Idegen szótlanul tűri a méltánytalanságokat. Kitart folyóparti hajléka mellett. Munkája végeztével minden délután leballag a vízhez és a messzeségbe révedő tekintettel bámulja a tájat.

A falu utcáin egy lélek sem mutatkozik, aki csak tehette, árnyékba húzódott. A forróság még késő délután sem szűnik, ember és állat epedve várja a megváltást hozó esőt, enyhülést.

A porba, hőségbe fulladt településen csak a kocsma megszokott élete zajlik zavartalanul és rendíthetetlenül. A Szomjas Pelikánhoz címzett vendéglátó egység élelmes tulajdonosa kerthelyiséget alakított ki a főtér százéves gesztenyefáinak vendégcsalogató, hűvös lombsátra alatt. A kényelmes kerti székeken férfiak terpeszkednek, a hasznos délutáni időtöltés nélkülözhetetlen kellékei, jégbe hűtött sör, kártya, dohányzó készségek kellemes közelségében.

A törzsasztalnál a Zsíros Gölöncsér, azaz, hivatalos titulusa szerint, Gölöncsér Imre háztartásigép-szerelő kisiparos tartja szóval társaságát. Zömök, erős testalkatú, bikanyakú férfi, túl a fiatalkoron, vállalkozónak mondja magát és állandóan katonazöld munkásoverallt visel, bár bizonyos rosszmájú vélemények szerint igen ritkán lehet rajtakapni olyan tevékenységen, ami a közfelfogás szerint általában munkának minősül. Mégis, tehetős, vagyonos ember, övé a legnagyobb ház a településen, de gyarapodásának forrásait jótékony homály fedi és senki sem firtatja. Úgy mondják, daliás éveiben a városi sportklubban bokszolt, de kidobták az egyesületből, a zűrös ügyei miatt. A faluban azonban tekintélye van, hallgatnak rá az emberek és követik, mint birkanyáj a kolompos vezérkost. Régebbi időkben bizonyára bírónak választották volna.

Az érdemes társaság másik két tagja Sompolya és Vicsor, Gölöncsér elválaszthatatlan cimborái. Mintha indigóval másolták volna őket, mindkettő nagydarab, erős fickó, borostás arccal és domborodó sörhassal, vaskos, izzadt karjaikon kiduzzadnak az erek.

Gölöncsér régimódi fém cigarettatárcát húz elő a zsebéből, kivesz egy szálat, bütykös ujjaival megsodorgatja a dohányt és szertartásosan rágyújt. Kéjesen szívja tüdejébe az első slukkot, a gyufát hanyag mozdulattal a földre pöcköli. Kezébe rendezgeti a kiosztott kártyalapokat, közben friss élményeit meséli barátainak.

- Tegnap délután megyek a Skodámmal Újtelep felé. Nem siettem, jó ballagósra vettem a tempót, mögöttem már jó kis sor kezdett kialakulni. No, ha én ráérek, ti se siessetek, mondom. Hát egyszer csak látom, hogy mögöttem a német a béemvéjével nem fér a bőrébe, elkezd tolakodni, kirakja az indexet és már ott is van mellettem. A kurva sváb anyádat előzöd meg, nem engem! - mondom, oszt elkezdem nyomni neki én is, padlóig. Már majdnem elébem került, de akkor meg jön szembe egy bazi nagy kamion. Elég széles az út, de a kamionos koma csak jön, mint a hajderménkű, nem akar se fékezni, se lehúzódni. Már kíváncsi voltam, hogy most mit kezd a német, mer' mögöttem már felzárkóztak, nem tudott visszasorolni. Na, a tükörből látom, hogy elkezd manőverezni, hogy elkerülje az ütközést, hát belement az árokba a marhája, úgy ugrált a járgány, mint a bakkecske, kidöntötte a kerítést, oszt végül a Ladányi- féle disznótelepen landolt, belefutott a híg trágyalébe, csak úgy zúdult befelé a ganéj az autójába a kitörött szélvédőn át. Tán még most is a mocskot vakarja a pofájáról.

A felharsanó vaskos röhögés ostorcsapásként hasított bele a környék álmos csendjébe. A szomszédos asztal alatt szundikáló macska rémülten iramodott a szemközti bokrok közé.

- Úgy kellett neki, mi a fenét jön ide villogni a drága autójával! - vonta le a történet végső tanulságát Sompolya.

A söröskorsók egyszerre emelkedtek a szomjas szájakhoz, majd üresen koppantak vissza az asztalra.

- No de lássuk, miből élünk! - szólt Gölöncsér. Napbarnított, eres kézfejével letörölte szája széléről a sörhabot, aztán nekiállt, hogy konkrét valóságra váltsa az imént bemondott és gondolatban már megnyert negyvenszáz ultiját. Fürge, kapzsi ujjai végigzongorázták a kezében tartott kártyalapokat és végül megállapodtak a piros ásznál. Nagy lendülettel kiemelte a lapot, hogy kicsapja az asztalra az első hívást, de karja félúton megállt a levegőben.

Az utcáról Suttyó, a minden lében kanál falubeli siheder rontott be a kerthelyiségbe és az asztalt csaknem feldöntve állt meg Gölöncsér előtt. A futástól és a felindultságtól zihálva alig tudott megszólalni.

- Jö-jöjjenek gyorsan! Az Ide. . . az Idegen. . . me-me. . .

- Mi a fene van?! Beszélj mán értelmesen, az anyád keservit!

- Az Idegen. . . az Idegen megtámadta a Vargáék Rékáját. Me-megerőszakolta a gyereket!

Az utca felől vibráló beszéd és indulatos kiabálás erősödő hangjai közeledtek. A téren emberek tűntek fel, a falu titokzatos hírcsatornái működésbe léptek, percek alatt mindenki értesült a bűntényről. Már mintegy kéttucatnyi falubeli gyűlt össze a kocsma előtt, a férfiak dühösen szitkozódtak, az asszonyok, mint megriadt tyúkok a baromfiudvarban, egymáshoz húzódva, aggodalmas hangon tárgyalták a történteket.

Az embercsoport Vargánét vette körül, aki hazafelé vonszolta leánykáját. Szorosan fogta a gyerek karját, mintha valami csínytevésen kapta volna és hisztérikus, magas fejhangon ismételgette: - Megmondtam, hogy ez lesz a vége! Én megmondtam, hogy ez lesz a vége! Az isten verje meg azt a rohadékot!

A tizenkét-tizenhárom éves, riadt tekintetű lányka minden ízében reszketett, és az átélt megrázkódtatás hatása alatt beszélni is alig tudott. A nőies vonásokat még alig-alig mutató testét csak tenyérnyi bikini takarta, tetőtől talpig mocskosan, csapzott hajjal, némán állt az emberek gyűrűjében. Az esetről nem sokat tudott elmondani, a rémület valószínűleg kitörölte emlékezetéből a borzalmas esemény részleteit. Kiderült, hogy az anyja tiltása ellenére délután elment otthonról, a folyó felé indult, és ezután már csak arra eszmélt fel, hogy a földön fekszik, egy sötét alak nehezedik rá és arcához egy rossz szagú, borostás száj tapad. Támadójában az Idegent vélte felismerni.

Súlyos öklével Gölöncsér akkorát vágott az asztalra, hogy a söröskorsók táncra perdültek.

- A zannya istenit a fajtájának! - Felpattant, kirúgta maga alól a széket és döngő léptekkel a közeli folyópart felé indult. Sompolya és Vicsor követte. Az összeverődött tömeg csatlakozott hozzájuk, némelyek kést, baltát, botot szorongattak, kinek mi akadt éppen a keze ügyébe.

Az Idegen a gát tetején állt mozdulatlanul és a lenyugvó napkorongot bámulta. Fekete hajú, alacsony, szikár fiatalember volt, olajbarna bőrén megcsillant az alkonyat vöröses fénye.

- Kapjátok el! - adta ki az ukázt Gölöncsér, amint a folyópartra érve megpillantották az Idegent. Sompolya és Vicsor azonnal ugrott, egyik jobbról, másik balról megragadták a férfi karjait. Az Idegen nem védekezett.

- Mit műveltél, te szemét? - ordított a képébe Vicsor.

- Hagyd, majd én beszélek vele! - intette le Gölöncsér. Lassú, kimért léptekkel közeledett az Idegenhez, majd hirtelen meglendítette jobb karját és nyitott tenyérrel, teljes erejéből az arca közepébe vágott. Az ilyenfajta üdvözlésnek azon a vidéken még manapság is csendőrpofon a neve, Gölöncsér a nagyapjától leste el, még kölyök korában.

Ekkor Dilinyós Ferkó tűnt fel a parton, és az összegyűlt falubeliek között izgatottan rohangálva próbálta magyarázni, hogy ő látta az esetet, tudja, mi történt délután a folyónál. De elméje lomhán szülte a gondolatokat, nyelve nehezen formálta a szavakat. Aki figyelt rá, annyit kihámozhatott a botladozó beszédből, hogy Ferkó látta, amikor Réka a folyóhoz ment. A kislány le akart menni a vízhez, de a meredek parton megcsúszott és egyensúlyát veszítve a folyóba zuhant. Rögtön elragadta a sodrás, de a viskója előtt álldogáló Idegen odarohant, beugrott a vízbe és kihúzta a partra az élettelennek látszó testet. Azután lefektette a földre és szakszerűen újraélesztette a gyereket. Ám az emberek nemigen értették Dilinyós Ferkó makogását, vagy ha értették is, nem törődtek vele.

Gölöncsér elemében érezte magát, élvezettel folytatta a vallatást.

- Na, mondjad csak szépen, bogárkám, mit keresel te itt a mi vidékünkön? - kérdezte gunyoros hangon.

Az Idegen némán állt, tekintetében sem félelmet, sem haragot nem lehetett fölfedezni, arcvonásai inkább csodálkozást tükröztek.

- Te Imre, ez tán nem is tud magyarul - jegyezte meg Sompolya.

- Na, majd én megtanítom, az anyja istenit!

A felkorbácsolt kedélyű falubeliek eltorzult arccal ordibáltak:

- Üsd a rohadékot!

- Adj a pofájának!

Gölöncsér meglendítette a lábát és a térdével ágyékon rúgta, majd jobb öklével állcsúcson vágta az Idegent. Aztán két kezével megragadta a férfi üstökét, fejét maga felé rántotta és belefejelt az arcába. Csont reccsenése hallatszott, vér fröccsent és az Idegen a földre roskadt. Sompolya teljes erejéből belerúgott a földön fekvő testbe. Vicsor követte példáját.

Végszóra megérkezett Benga, a körzeti rendőr. A szolgálaton kívüliség gyönyörűségeit élvezte otthon, a hűvös szobában, amikor riasztották, hogy azonnal jöjjön, mert vér folyik, az Idegen gyerekekkel fajtalankodott, nőket erőszakolt meg és utána késsel támadt az emberekre. A mosásban összement ujjatlan trikót, bermuda sortot és félretiport vietnámi papucsot viselő nagydarab rendőr kétszeresen is dühös volt, először azért, mert megzavarták délutáni sziesztáját, másodszor azért, mert nem volt ideje felvenni az egyenruháját és félt, hogy rendetlen megjelenése egyébként is gyenge lábakon álló tekintélyét csorbítja. Egyenruha nélkül szinte meztelennek érezte magát.

- Mi a fene folyik itt? - kérdezte indulatosan.

Gölöncsér, fejét az Idegen felé billentve válaszolt: - Ránk támadt ez a szemét! Mi csak védekeztünk. - Aztán az összegyűlt emberek felé mutatott: - Mindenki tanúsíthatja!

Az Idegen felemelte a fejét. Vérbe borult ajkai megmozdultak, mintha mondani akarna valamit. A rendőr közelebb hajolt.

- Mit mondott? - kérdezte Gölöncsér közömbös hangon.

- Ez félrebeszél. Nincs magánál. Ha jól vettem ki, valami olyasmit makogott, hogy bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. . . Tömény marhaság! - mondta Benga és a porba köpött, mintegy pecsétet téve sommás ítéletére.

Gölöncsér elővette régimódi fém cigarettatárcáját, kivett egy szálat, bütykös ujjaival megsodorgatta a dohányt és szertartásosan rágyújtott. Kéjesen szívta tüdejébe az első slukkot, a gyufát hanyag mozdulattal a földre pöckölte. Egész lényét eltöltötte valamiféle kellemes megkönnyebbülés és kielégültség, ami igen hasonlított a jól elvégzett munka utáni büszkeség és elégedettség érzéséhez.

Csak a félbemaradt ultiparti miatt bosszankodott kissé. Éppen nyerésben volt.