Kőszeginé Balogh Erika: A talizmán

Hajnali öt óra van. Csodálatos derengő napfény játszik a falucska templomtornyának gombjával. A pékségből mennyei illat árad, mely egy idő után keveredik a friss, nedves széna jellegzetes, csak itt tapasztalható szagával. A környező hegyek narancssárga fényben úsznak és ködpamacsok lepik el itt-ott a hófoltokat. Az ég már most kék, sehol egy felhő. Látszik, hogy szikrázó napsütés várható, bár a férfi tapasztalatból tudja, hogy hegyvidéken pillanatról-pillanatra változhat az időjárás. Ma nem sziklamászásra készül, mely egy függőleges síkon történik és óriási koncentrációt, összpontosítást igényel, hanem csak túrázik egyet. Mostanában túl sok a feladat és a probléma a cégnél. Ki kell, hogy szellőztesse a fejét. Úgyis elöntik a gondolatok, megoldásokat keres a gondjaira, nem tudná ezeket kikapcsolni. Ez az elmeállapot pedig végzetes lehet egy teljes figyelmet igénylő falmászásnál. Még otthon több estén keresztül nézegette a túratérképeket és válogatta az útvonalakat. Jól megközelíthető legyen, de ne legyen könnyű, így a tömeget is elkerüli. Ne legyenek róla leágazások, csak mennie kelljen egyenesen és nem utolsó sorban gyönyörű legyen a kilátás. Jelenleg ez az, amire vágyik, így esett a választása erre a völgyre. Először fel kell kapaszkodni a hegyoldalba, itt elég nagy a szintkülönbség, majd alig emelkedik már az ösvény és végig csodálatosan rálátni a patak mentén gyöngysorként elhelyezkedő falucskákra. De ebben a pillanatban majdnem megcsúszik. Nagy ügyességével nyeri csak vissza egyensúlyát. Friss tehénlepény. Még gőzöl. Persze, ez a tehenek szintje. Az iskolában földrajzból tanulták a függőleges övezetességet. A valódi elnevezésekre már nem emlékszik, mert a barátokkal új neveket adtak a különböző szinteknek és ezen képesek voltak órák hosszat nevetni. De rég volt! Micsoda tömény gyógynövényillat! Belemászik az orrába és onnan fel az elméjébe, hogy örökké emlékezzen rá. Ez az összetéveszthetetlen, semmihez se hasonlítható alpesi hegyillat. Most megáll, mert le kell vennie a pulóverét. A derekára köti. Ha a munkatársai így látnák, talán meg se ismernék. Hogy nem öltönyben feszít, szintén szabadságérzést kölcsönöz neki. Eszébe jut, hogy még nem is nézett a lába elé. Pedig pár hónapja azt olvasta az interneten, hogy retteghetnek az Alpok turistái, mert elszaporodtak a viperák és a napsütötte túra utakon melegszenek, így könnyű rájuk lépni. Még a végén félni fog. Ekkor innen is, onnan is halk, távoli harangzúgás tör a sziklaormon fölfelé. Már dél lenne? Az illatok és a látvány mellett ez a hang is a kedvencei közé tartozik. Olyan sejtelmes, régi hangulatú, de végtelen nyugalmat áraszt. Észre se vette, hogy ennyi ideje sétál. Hirtelen beléhasít a felismerés, hogy egyetlen emberfiával sem találkozott eddig. Megáll és körbekémlel. Sehol nem lát színes pöttyöket a szemközti hegyoldalakon sem araszolni. Elmosolyodik, mert a túraútvonalat valóban sikerült óhajának megfelelően kiválasztania. Tömeg nincs, viszont van körülbelül egy lábnyom keskeny sziklaperem, ami a gyalogösvény, bódító illat és lélegzetelállító kilátás. Közel már a völgykatlan vége, a völgyfő. Itt eldöntheti, hogy lemászik az utolsó faluba és megebédel, vagy tovább megy, a szemközti oldalon vissza és majd csak a szállásadó falujában vacsorázik. Később eldönti. Éppen indulna, de ekkor oldalról egy éles fénycsík világít a szemébe. Egy másodperc törtrésze volt, nem látta honnan. Visszalép egy lépést és számítva az éles fényre, hunyorít, de nem következik be újra a fényjáték. Egészen biztosan a szemközti sziklafalról tükröződött valami. Sóhajt egyet és azonnal eldönti, hogy nem mászik le a faluba, hanem körbe megy. Felcsigázta kíváncsiságát ez a jelenség. Csak arra a valamire tud gondolni. Nem látszik, mert kicsi, de a megfelelő szögben rávetülő napfényt visszatükrözi. Mi lehet? Kizárólag autóalkatrészek jutnak eszébe. Természetesen ez kizárva. Vagy tükörszilánk. Megpróbálja elképzelni azt a nőt, aki ezen az ösvényen előveszi a pipere tükrét és megigazítja a sminkjét, vagy a frizuráját. Nem igazán sikerül, emiatt ezt a lehetőséget is elveti. Amennyire csak tudja, szaporázza lépteit. Nagyjából két óra múlva szemben találja magát azzal a hellyel, ahol egy pillanatra elvakította a fény. Itt a sziklafal annyira meredek, hogy már szinte homorú. Olyan érzése van, hogy a vékony sziklaperem, amin áll, szinte a levegőben lebeg. Kicsit lejjebb viszont következik egy lankásabb rész, ahol a sziklagyep a cserjéssel majdnem összefüggő növényzetet alkot. Lefekszik az ösvényre, megkapaszkodik a szikla szélében, kitolja magát egy kissé, majd amennyire csak tud, lenéz a mélybe és összpontosít a látására. Ma nem akart sziklát mászni, pedig visszafelé kénytelen lesz, mert ő most ide biztosan levarázsolja magát. Gond nélkül lejut és most a növényzettel borított sziklarész tetején áll. Igen, ott, kissé lejjebb van valami. Felülről a cserjés jobban átlátható és vastag kenderkóc szálakra lesz figyelmes. Biztosan muflonsörte. Talán az elhullott állat világos szarván játszott a fény. De ahogy közelebb ér, látja, hogy annál hosszabbak a szálak, amelyek kinyúlnak a kis bokrok tövénél a szárai között. Lép még egyet, majd megtorpan. Innen belelát a törpebokrok közé. Középen nincs is növény, csak körbe, mintha védeni akarnának valamit. A napszívta csontokat, melyek valamikor egy élő embert tartottak és a szőrruházat darabjait. Az oldalán fekszik és a szikla felé fordult felén még a mumifikálódott bőre is kivehető. A férfi érzi, hogy kimegy belőle a vér, elkezdi kapkodni a levegőt, így akarattal kell magára újra nyugalmat erőltetni. Ez hihetetlen! Hogy kerül egy ilyen csontváz ide? Mióta fekszik itt? És mindez lehetséges a drónok, siklóernyők, sportrepülők és magángépek korszakában? Hát, igen. Nem olyan régen még hó fedte az ösvényt is. Jó tíz perce nézhette a maradványt és ez idő letelte után se hiszi el jobban, hogy ő most nem alszik, ébren van, itt áll a sziklafalon egy alpesi országban és néz egy elhunyt ember maradványaira. Érdekes módon nem undorodik tőle, inkább enyhe részvétet érez és azt, hogy érdekli, ki volt az illető. Végtelenül lassan, óvakodva körbejárja a bokorkört és ekkor a másik oldalon a kézcsontok végénél, tőlük pár centire észrevesz egy tárgyat. Először csak nézi, de nem jön rá, mi az. Később egyre biztosabb benne, hogy ez bizony a fényjátékot űző apró dolog. Még jó darabig hezitál, hogy megérintse-e. Belső énjének egyik fele tiltakozik, másik fele azt mondja, hogy vedd kezedbe, ismerd meg, mi az. A férfi úgy gondolja, hogy véletlenek nincsenek. Egészen bizonyos, hogy a sors őt választotta a felfedezésre és így joga van alaposabban szemügyre vennie a tárgyat. Óvatosan a bokrok fölé hajol, majd vár, aztán megtervezett kézmozdulattal lenyúl érte. Ezt leszámítva még soha nem reszketett a keze. Érzi, hogy az izzadság nem csak a homlokát önti el, de a kezét, lábát is. Szinte a rosszullétig izgatott. A tárgy viszonylag stabilnak tűnik. Belerakja a nyitott bal tenyerébe, felemelkedik és alaposan megszemléli. Körben bőr külső résszel ellátott csontból készült darab. A teteje, -amin a déli nap sétálva játékot űzött- olyannak tűnt, mintha üveg lenne. Egy betört, megrepedezett, elmattult üveg. De nem, mégsem. Várjunk csak! Ez egy vékony hegyikristály lap. Szinte csiszolat. Elképesztő! A férfi keze olyan mértékben reszket, hogy a lap alatt megmozdul valami. Vesz egy nagy levegőt és hangosan kimondja, amit gondol.: "Egy iránytű!" A földrajzi felfedezések előtti korból? Ez lehetetlen! Igen, akkor nagyon valószínű, hogy a szerencsétlenül járt ember csak a történelmi középkor táján tévedhetett itt el, nem korábban. Csodálatos darab. Visszapillant a valamikori tulajdonosára, majd újra a remekműre. Lüktető halántéka már szinte összepréseli a fejében villámgyorsan cikázó gondolatokat. Vajon ő maga készítette? Vagy valaki más a számára? És mi történt? Eltévedt és így lezuhant? Meglepte az éjszaka útközben és azért járt szerencsétlenül, mert nem látott semmit? Nem talált élelmet és az éhségtől beleszédült a szakadékba? De ha iránytű volt nála, valamit határozottan, konkrét céllal keresett. Hirtelen azt veszi észre, vágyik arra, hogy jobban megismerje ezt az embert és történetét, sorsát. Majd hirtelen elhatározással bezárja ujjait az iránytű körül és ellép a bokroktól. Mivel ez a mestermunka nem képezi szerves részét a leletnek,- gondolja, enged a sors csábításának és innentől ez az ő talizmánja lesz. Eltervezi, hogyan kapaszkodik vissza a túraösvényre. Pár óra múlva már a szálláson pihen. A falucska főterén még látott megbújva egy telefonfülkét, onnan felhívja a rendőrséget, de még a természettudományi múzeumot is értesítheti. Majd addig még meggondolja, kit kell felhívnia. Tapasztalt szakértelemmel visszahúzza magát a keskeny sziklaperemre és elindul tovább. Fejében, lelkében egymásra licitálva kavarognak, forrnak, az érzelmek, a gondolatok. Többször megáll, majdnem visszafordul a keskeny peremen.

Tudja, hogy emberileg, erkölcsileg bűnt, jogilag bűncselekményt is követ el egyszerre, de nem akar erről tudomást venni. Ragaszkodik az elméletéhez, miszerint nem véletlen az, hogy az ő szemébe vetődött a pillanatnyi fénycsík és ő pont akkor éppen ott járt. Ennek oka kell, hogy legyen. Megegyezik önmagával, hogy próba lesz a délután és az éjszaka. Ha nagyon bántja a dolog, másnap hajnalban visszaviszi és elhelyezi az iránytűt oda, ahol és ahogy feküdt. Így a telefonálással is vár holnapig. Teljesen mindegy, hogy 500 év meg még egy nap, vagy nem.

Hiába rendkívül fáradt, nem bír elaludni. Csak az iránytűre, annak tulajdonosára és a saját tettére tud gondolni. Egyre nehezebb viselni a súlyt. Mintha belepréselné az ágyba, a matrac rétegei, rugói közé. Éjfél körül jut eszébe, hogy nem is vacsorázott. Hajnalban, mielőtt belezuhanna az álomba, eldönti, hogy reggeli után visszaviszi a szerkezetet jogos tulajdonosának. Ha nem lenne olyan vészesen nehéz és veszélyes a terep sötétben, inkább most azonnal indulna. Onnan helyből pedig felhívja az illetékes szerveket. Meg is fogja őket várni a helyszínen. A megkönnyebbülés nyugalma gyorsan szétárad a testében. A rugók vézna pattogással jelzik, hogy leszáll róluk a fizikai teher.

Ő az első a reggelizőasztalnál. A háziasszony népviseletben, dirndliben pakolja rogyásig az asztalt finomabbnál finomabb falatokkal. Közben pedig beszél és beszél, szóval tartja a vendéget. Megosztja vele a legfrissebb hírt is, ugyanis előző nap, sötétedés előtt a hegyimentők egy csontvázat találtak a völgyben. Réginek néz ki, igaz, mostanában nem is szenvedett itt senki balesetet. Pedig elég kacifántos az az út ott a csúcsrégióhoz közel. Az ő férje is önkéntes, ő is fönt van a hegyen, segít a rögzítésben, elszállításban, no meg az őrzésben. A férfinek nehezére esik lenyelni a falatot. A sors döntött így. Végérvényesen lezárta az ügyét.

A következő héten, a cégnél három kőkeményen ledolgozott, megharcolt nap után elcsigázva ébred körúti lakásában. Rutinszerűen benyomja a laptop gombját, mire az bántóan tolakodik be azzal a valószínűtlenül kék színével a nap kezdetébe. A híroldalt még fekve szokta átfutni, de most nem nyúl az egérhez. Teljes képernyővel adja tudtára a gép, hogy "Világszenzáció! Hegyimentők több szempontból is a világ egyedülálló leletére bukkantak az Alpokban. Emberi maradványokra. Az illető nő volt, sőt anya, mert szíve alatt hordta magzatát. A lelet korát a tudósok ötezer évre becsülik. Ezzel elképzelhető, hogy az Ötzi néven híressé vált ősemberrel ismerték egymást, vagy esetleg kapcsolatban is állhattak. Felfedezésük helye ugyanis légvonalban csupán tíz km-re található egymástól. Mostanra a völgyhöz legközelebbi város kórházába szállították vizsgálatokra. A lelet pontos koráról, akkori egészségi állapotáról, halálának körülményeiről a szakemberek egy hónap múlva tudnak biztosabbat mondani. A nő nevét illetően internetes szavazás indult világszerte."

A férfi döbbent ábrázattal ül fel az ágyban. Világos, hogy mi történt. A társa eltűnt, ő pedig elindult megkeresni. Méghozzá egy olyan profi szerkezettel, amit Ötzi készített neki. Megborzong. Kiugrik az ágyból és a műkandallóhoz siet. A párkányán ott áll a világot megrengető apró szerkezet, az iránytű. Milyen piciny és mégis mekkora ereje van! Át fogja rendezni az emberiség történelmi ismereteit. Vékony porréteg fedi. A körút. - ingatja fejét. Óvatosan lefújja róla. - Hihetetlen! Ez az egész hihetetlen!- motyogja maga elé. Visszaugrik a gépéhez, bepötyögi a város nevét, majd a repülőtársaság honlapján megnézi a menetrendet. A járatok menüre ugrik, szeme átsiklik az ötszörös áron és megnyomja a foglalás gombot. Három óra múlva indul a repülője, nagyjából négy és fél óra múlva a speciális vizsgálatokat végző kórházban van. Szemével még egyszer, utoljára végigsimítja a csodálatos, titkokkal teli tárgyat, majd megfordul és kiakasztja sötétkék öltönyét a szekrényből.