Juhász Veronika: Kerti bunker

Mára kevés szemtanú maradt a világháború borzalmas éveiből,
az ártatlan, vétlen áldozatokról. Hiteles túlélőtől származik e történet.

Margit asszony ezen a héten már harmadszor fog hozzá a tésztagyúráshoz. Komótosan előveszi a gyúró deszkát, amit még nem tett vissza a helyére a kamrába. A nyújtófa is egy spárgával hozzáerősítve vár a feladatára. Mostanában gyakran van használatban. Két fiúcska és a dolgos férj sokszor kéri, hogy krumplistésztát készítsen. Most, viszont almás lepényt süt, a nagyfia kedvencét, akit hazavárnak. Már 10 napja megjött a levél, melyben hírül adta, hogy kiadják a szabadságát és hamarosan érkezik.

Megszórja liszttel a deszkát és a két tésztacipót vékonyra nyújtja. A vékony tésztát szeretik itthon. A tölteléket viszont bőven kell a lapok közé tennie. Fiát egy éve hívták be. Azóta minden napja rettegésben telik, hogy viszontlátja e még. Sok szörnyű hír érkezik a faluba a háborúból, mindenki azt várja, mikor lesz már vége a véres öldökléseknek. A fejében a gondolatok egyre sorjáznak. Pityu fia éppen 18 éves múlt, mint ahogy Lajos öccse, aki az Isonzói csatatéren hagyta fiatal életét 1917 körül. Még a pontos dátum sem ismert. A bogárszemű, mosolygós testvér akkor a császár háborújában esett el. Most kinek is van a háborúja? Kiért kell harcolnia megint a magyar legényeknek?

Nem, nem! Nem érdemes ezen gondolkodni, csak lépjen már be az ajtón ez a gyerek. És a mélyről jövő anyai sóhaj meghallgattatott. Mire a kemencéből kihúzta az illatos lepényt, már a derekán érezte fia ölelő karját, aki észrevétlenül toppant a konyhába. Meg is pördítette őt, mielőtt Margit könnyei között összevissza csókolhatta az ő Pityukáját. /ahogy a család hívta, az eredetileg Géza névre keresztelt gyermeket./

Az aprónép is hazaszaladt a szomszédból a hírre. Kíváncsian simogatták felnőtt bátyjuk zubbonyán a fényes gombokat.

- No fiúk, a csizmámat kifényesíthetitek! Úgy nézzétek, hogy ez hétmérföldes, és jutalmat is ad a jó gyerekeknek! - azzal a csizmaszárból egy papírzacskót húzott elő, benne színes selyem cukorkákkal. Nagy visítás közepette, Karcsi és Gyuri azonnal szét is kapkodták.

- Legalább a lepényből több marad neked. Annyira vártunk haza! Ez már a harmadik tepsi, amit neked sütök, de az előzőeket a férfinép mind felfalta. No, ülj le és mesélj! - kérlelte az édesanya.

- Előbb hadd köszöntsem édesapámat! Őt is meg akarom lepni, láttam, hogy hátul van a kertben. Mivel foglalatoskodik ilyenkor?

- Ne is mondd fiam! Apád a fejébe vette, hogy megmenti a családot. Földbe vájt bunkert épít. Már egy hete csak ezzel tölti a napjait. Örülni fog, hogy tudsz majd segíteni a fagerendák beemelésével. No, menj csak. Addig tálalom a levest. Hozd be magaddal őt is, hogy végre együtt ebédelhessen a család!

Közben mocorgás hallatszott a tisztaszoba felől. Kisöccse Béla ébredezett. A karjába kapta, majd a levegőbe emelte az egy éves fiúcskát, aki pirospozsgás orcával mosolygott a hős bátyjára.

Az udvar végében a sárkupac mögül előlépő apja elmorzsolt néhány könnycseppet, meglátván a katona fiát. De az összeölelkezés után rögtön rátért a bunker befejezésének fontosságára.

- Fiam, úgy érzem, hogy nagyon sürget az idő. Bombázók berepüléséről beszélnek. Kérlek, segíts! Látod, már csak egy napi munka van hátra. Biztonságos búvóhelyet akarok a családunknak!

- Édesapám, csak négy nap szabadságot kaptam. Tudja, hogy a modern bombázók ellen legalább 3 méter mélyre kellene süllyeszteni az odút. Lezárni sem tudjuk, mert akkor nem lesz levegőjük. Bombázók biztosan várhatóak a légtérben, de nem hinném, hogy a mi kis falunk lenne a célpont. A vasúti állomáson kívül nincs itt se közel, se távol katonai, vagy ipari objektum.

- Csak pár órát kell benne kibírnunk. Nem is napokra gondoltam! Már úgy sajnálom, hogy a ház alá nem építettem pincét. De ki gondolt arra, hogy a Nagy háború után újabb öldöklésbe fog a világ! Nézd, szalmából és sárból kitapasztottam a belső oldalát! Nagyjából megfelel az építési előírásoknak. Ha most ezt a 3 gerendát együtt beemeljük, már csak belül kell mélyíteni, kívülről meg gallyakkal álcázni.

- Segítek én édesapám, de most menjünk be, mert farkaséhes vagyok! Az egyenruhás fiú segített kimászni apjának a félig kész búvóhelyről. Bár nem látta sok értelmét a munkának, ebéd után még sötétedésig együtt dolgoztak. Az esti beszélgetés helyett viszont fáradtan dőltek be az ágyba. Másnap a gyerekekkel kipróbáltatták az építményt, ami persze nekik tetszett a legjobban. Pityu javaslata alapján berendezték a bunkert pokróccal, vízzel ásóval, törölközőkkel, hokedlikkel és petróleum - lámpával.

A másnap boldog nyugodtságban telt. A szép szál legény, a barátnőjét is meg tudta látogatni. Abban a családban hallotta, hogy bejelentették a légiriadót. Biztosan jönnek a bombázók! Várhatóan 24 órán belül idegen felségjelű repülők érkeznek. Az érintett útvonalakon felkészülnek a védekezésre. Minden szabadságos katonát visszarendelnek az állomáshelyére!

Káplár Géza csak apjának szólt a hírről és közölte, hogy egy nappal előbb kell visszatérnie. Édesanyja már este összecsomagolta a tiszta neműt és az útravaló élelmiszert. A déli vonathoz kísérte volna ki a család apraja és nagyja a fiút, de délelőtt megszólalt a sziréna. Nyugtalanító morajlás hangzott Szolnok és Cegléd irányából is. Mintha darazsak, méhek hatalmas raja közeledne, de a hang ennél jóval erősebben hallatszott. A családfő kétségbeesetten ordítozott. - Hol vannak a kicsik, Gyurika és Karcsi? Azonnal mindenki! Gyerünk a bunkerba!

Margit asszony, karjában a kicsivel az udvaron kiáltozott fiai után, de ők a szomszédban játszottak. Mire onnan a fiúk az utca felől hazajöttek volna, a repülők föléjük érnek. Ezért az apjuka kerítésen át kiabált hozzájuk, hogy ne mozduljanak ki a házból, addig, amíg ő értük nem megy. Majd lóhalálában futottak a biztonságot ígérő búvóhely felé. A nádfonatú ajtót magukra húzva, hallották, hogy a repülők éppen fölöttük szállnak. Pityu nem bírt magával.

- Csak megnézem a felségjelzésüket! Ilyen repülőzajt még sosem hallottam!

- Ne nyisd ki! Észlelhetnek minden földi mozgást! Maradj! Gyere onnan beljebb! - próbálta visszarángatni az apja.

De a fiú csak kilépett és felnézett. Az égen hatalmas USA felségjelűnek tűnő nehéz bombázókat és könnyű fegyverzetű gépeket is látott. Hangosan számolni kezdte őket. Hú, az anyját! Ezek B 17-esek, vagy 24-esek? Nyolc, kilenc, tíz, tizenegy és bumm-bumm-bumm. Csattanás, dörgés, felvillanó fény, azután sötétség és csönd. Margit asszony előtt beszakadt a gerenda. Sikított, és ráborult a kisfiára. - István! Pityukám! Segítség! Húzzatok ki! A kicsi fejére esett a gerenda! Mozdulni sem tudok! Ezt kiáltozta egyre kétségbeesettebben!

De válasz nem érkezett. Mozgolódást sem érzett a közelében. Egyik kezével lenyúlt, és elérte a gerenda alatt férje egyik lábát. Azt kezdte huzigálni, de a férfi mozdulatlan volt. Most fiát szólongatta. Miután felfogta, hogy onnan sincs válasz, a mellette lévő lapáttal próbált utat fúrni kifelé. Tudta merre kell haladni, hiszen előző nap együtt próbálták el a kimenekülést. Erejét megfeszítve ordított, és tolta maga mögé a földet. Végre emberi hangokat hallott. A szomszédok jöttek segíteni, miután a gépek zaja már messzire távolodott.

Vasárnap volt, 1944. július 2. Egy család elvesztette a családfőt és a hazáját szolgáló nagyfiát. A faluban még három halálos áldozata volt a repeszbombák rombolásának. Véletlen légi aknaszórás lehetett? Téves utasítás? Hiszen bombázandó objektum nem volt a környéken!

Miután kiszabadították a holttesteket, a szomszédok elé borzalmas látvány tárult. Az anya karjából erővel vették ki a görcsösen magához szorított kisfiút. Megtisztították száját, orrát és szemeit a véres homoktól, és a kis Béla felsírt. Margitot alig tudták elvonszolni férje szétroncsolt teste mellől. Ezután megpróbálták lábra állítani. Közben az orvos és a mentő is megérkezett és a törött lábú anyát és a vérző fülű pici fiút kórházba szállították. A nagyfiú fejtől elvált maradványát gyorsan egy nagy pokróccal elfedték, hogy anyja ne láthassa. Margit így is önkívületi állapotban volt. A mentőben a kórházig egyfolytában Pityu fiát szólongatta.

A szomszéd házban a két sértetlen kisgyermek az ajtóban állt. Egymás kezét fogva sírtak. Nem tudták, hogy pontosan mi történt, de érezték, hogy nagy a baj.

Édesapjukat várták és szólongatták, aki megígérte, hogy értük jön, és majd együtt hazamehetnek...