Jorge Csör: Mese a Szoba Könyvkiadóról

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy szegény özvegyember. Ennek a szegény özvegyembernek a három fián s a derűs világszemléletén kívül semmi vagyon nem adatott. Küszködött az apa keservesen, hát felcseperedtek a gyermekek. Amikor az ember meghalt, a fiak csak a derűs világszemléletet tudták háromfelé osztani. Az ugyan nem ad kenyeret az éhes szájba, ezért aztán hamar kereset után kellett nézni.

Legelébb a legöregebb legény látott a pallérozódáshoz. Nem sokat tanakodott, hogy ugyan mihez fogjon: pendelyes kisfiú korától fogva csodájára jártak a kézügyességének. Még szinte ki sem nőtt a földből, s már olyan találóan lerajzolta a szomszéd Lajos bát, hogy a papír szinte sistergett a jóféle pipafüsttől.

Hát úgy esett a pallérozódás, hogy Pista, mert így hívták a legidősebb fiút, átment a szomszéd Katiteri nénihez, hogy egy kicsit gyakorolja a portrérajzolást, és ha jól megy a dolog, pár szem pityókához is hozzájuthasson. No, a legénynek szerencséje volt, mert öreganyjának szólította a szomszéd Katiteri nénit.

-Szerencséd, édes Pista fiam, hogy öreganyádnak szólítottál. Látod, mindjárt adok én neked egy tanácsot. Festészetet kéne tanulnod.

-Tanulnék én jó szívvel, öreganyám, de nagy az én bánatom, semmi ismerősöm a képzőben.

-Hát ha csak ez a baj, édes fiam, azon könnyen segíthetünk. Odaszólok a bátyámnak, aki ott tanít. Aztán öregapádnak szólítsd, és minden elrendeződik.

Hát elrendeződött, így lett a Pista gyerekből festész.

Következett aztán a középső a kenyérkeresésben. Az meg az agyaggal bánt mesterformán, de aztán olyan hercigül, hogy szinte életre kelt, amit alkotott. Egyszer egy sárkány sírült ki a kezei közül, hát a csajbókos György szomszéd sem állhatta szó nélkül:

-Ha nem Módosnak, hanem Szentnek hívnának, becsületemre mondom, kétszer is meghánynám azt a párbajt.

A sárkányszobor aztán világlátott jószág lett, az bizony, még Amérikában is járt, aztán olyan jó pénzért kelt el egy aukción, hogy a középső szegénylegény többé nem volt szegénylegény. Kedvet is kapott a szobrászkodáshoz, ő is élt, amíg meg nem halt.

A legkisebb legény is igen pártolta a művészeteket, de semmi ügyesség nem adatott neki. Próbált, próbálkozott rajzolni, de a falubeliek a tájképeit rendre sakktáblának alították. A szobrászat űzését is megkísérelte, de gombócból már csak az ehetőt kedvelik jobban az emberek. Az íráshoz sem értett, mert ami eszébe jutott, azt már mind papírra vetette valaki.

Törte a fejét erőst, üldögélt, gondolkodott.

-Most aztán mit tegyek? -töprenkedett. -Csak-csak élnem kell valamiből.

Ahogy ott üldögélt, gondolkodott, elébe toppant egy szállodaigazgató.

-Édes fiam, már reggel óta úton vagyok, adj nekem egy korsó vizet.

Marci nem volt rest, ugrott a vízért. A szállodaigazgató vedelt, amíg bírta a torka, aztán a legényhez fordult.

-No, édes fiam, jótett helyébe jót várj. Mondd el, mi nyomja úgy a lelkedet, mert látom, hogy valami bántódásod van. Hátha tudok segíteni.

Marcink elpanaszolta a bánatát, hogy így s így, nem tudja, miből lesz kenyere.

- Adok neked egy jó szót -felelt rá a szállodaigazgató. - Menj az idegenforgalomba, ott jól megy majd a sorod.

Így aztán a legkisebb legény elhelyezkedett az idegenforgalomban, és jól ment a sora. Szobákat adott ki, fogadója, korcsmája lett. Élt, éldegélt, szert tett valamicske gazdagságra, de egy kicsit azért szomorú volt, mert továbbra is igen pártolta a művészetet.

Az egyik este, amikor a vendégei korán lefeküdtek, és már a csaplár is az igazak álmát aludta, Marci a tornácán, a "Szoba kiadó" tábla alatt búsult, búslakodott.

-Hej, ha nekem egy kicsi kézügyességem volna! Hej, ha legalább verset írni tudnék! - sóhajtozott.

Akkor hirtelen, mint egy varázsszóra, az éjszakából egy isten-bogár szállt a "Szoba kiadó" táblára. A legény abban a minutumban talpra ugrott.

- Hogy ez eddig nem jutott az eszembe!

Nekifogott, megalapította a Szoba Könyvkiadót. Körüljárta a könyvpiacot, s hát, leszerződtetett grófokat, bárókat, tekergőket, válogatott cigánylegényeket, de még királykisasszonyokat és más fehérnépeket is.

-Az a fő, hogy legyen a tollukban tehetség - hangoztatta.

Jöttek a grófok, bárók, mindenek, jöttek a fehérnépek, mind-mind az írók, éppen csak az olvasók nem jöttek.

- Ki tudja, jó-e ez a könyv? - kérdezték a szomszédok, ha valamit rájuk akart tukmálni. -Én már megmaradok a mi öreg Mikszáthunknál, meg Jókainál, azok a mi aranykezű íróink, aztán ki tudja, forognának-e a sírjukban, ha ezt a mai irodalmat meglátnák.

És az olvasók mind Petőfit, Aranyt meg ilyesformákat olvastak, gondolom, az alapján, hogy kiket találtak meg az Irodalmi Nagylexikon régi kiadásában.

Marci aztán búsulhatott, búslakodhatott, mert nyakára hágott az összekuporgatott vagyonának, és a kiadó csak nem hozott a konyhára semmit.

Ahogy az egyik este ténfergett, sóhajtozott, hát mint egy varázsütésre, isten-bogár szállt a szomszéd tornácon heverő Petőfi-összesre.

- No, ez egy jel - ébredt meg a legény a mélázásból.

Mit volt mit tenni, rögvest nekilátott, hogy átalakítsa a kiadó kínálatát. Kisöpörte a leszerződtetett grófokat, bárókat, tekergőket, válogatott cigánylegényeket, de még a királykisasszonyokat és a többi fehérnépet is. Megszerezte a jogokat a mi kedves, régi aranykezű íróink köteteihez, és azoknak a forgalmazásába kezdett.

Igen ám, de a Szoba Könyvkiadó szénaszál lett a szénakazalban. Ámbátor Petőfink csak egy volt, kiadó hozzá vagy száz.

- Te isten-bogár, még most az egyszer segíts meg, harmadjára, mint a mesében -kérlelte a legény. A kicsiny állat meghallotta a kérést, és az éjjel-nappal világító "Italárú" feliratra röppent.

-Ez aztán a helyesírási hiba! - füttyentett Marci elismerően. Nem győzött hálálkodni a fénylő isten-bogárnak. Belé is szerkesztette a kiadó logójába.

Másnap aztán elrejtett minden irodalmi műben egy helyesírási hibát. Világgá kürtölte, hogy annak adja a lányát és a fele királyságát, aki megtalálja.

Jöttek grófok, bárók, tekergők, válogatott cigánylegények, de még királykisasszonyok és más fehérnépek is. Mind olvasni akart a nyomravezető jutalmáért. Soha senki nem találta meg a hibákat, így aztán nem derült fény arra, hogy a legénynek se lánya, se királysága. Aztán népszerű lett a Szoba Könyvkiadó, de annyira, hogy abból a pénzből már lány is, királyság is megvan.

Látjátok, meggazdagodott Marci is a művészetből, egyenesbe került mind a három ifjú. Ejsze mégsem volt hitvány atyai örökség az a derűs világszemléletet.

Így volt, vége volt, mese volt. Marci elrejtett benne egy helyesírási hibát. Aki nem hiszi, járjon utána.