Horváth Gábor: Égi bizonyság

Tűz felett szálló szellemek szórtak szikraesőt az éjbe,
ahogy lélekszárnyuk izzó zsarátnokra vágott.
Zenélt a rőzse, vad ropogással, Árpád meg csak nézte
az agg varázsló árnyékával táncoló rőtszínű lángot.

Révül a táltos, doblova hátán léptet lelke az égbe.
Világnak fáján magasba tör, s míg lent hagyott
vonagló teste porba omolva gajdol a szélbe,
vén füle hallja ősei hangját, az égi bizonyságot:

Odaát úgy mondják, nem hiába hullott jó atyáink vére!
Körülállók ajkán hálasóhaj, élednek hamvadó lángok.
Táltosuk arcán mosoly féle, úgy kiáltja fel az égbe:
Megsegít az Isten, Turul népe! Nem örök az átok!

S szél zúgta az áment feleletül, a Kárpátok bércei felől...