Haller Ibolya: Magyar lélek

2020.06.23

Magyar vagyok, magyar az én hazám, magyarul beszélt hozzám a drága, jó anyám.

Magyar dalokat énekelt egykor az én édesapám,

könnyeket hullatott hajdan, mikor a hazám volt bajban!

Magyarnak lenni nem könnyű feladat, magyarul kifejezni nehéz a szív szavát.

Mikor megszülettem, még nem tudtam, mit jelent az a három szó,

hogy:" magyarnak lenni jó", az apám megtanította, a hazát szeretni jó!

Sokszor mondta:" ez itt a te hazád, siratod majd, ha elhagyod a határt".

Megtanított az évszázados bánatot lelkemben megőrizni,

s mint egy ereklyét, e hazát is úgy kell szeretni!

Sok bút, sok bánatot őriztek őseim, meghaltak sokan, nekem ők a hőseim.

Éjjelente még jönnek felém az árnyak,

a lelkekben zokognak, s fülembe sírdogálnak!

Emlékszem, valamikor volt előttem cél, mára megtorpantam a múlt emlékinél.

Kérdezted a múltkor, mit jelent nekem magyarnak lenni,

Nekem talán azt, hogy van mit sosem szabad feledni!

A bút, a bánatot már félre kéne tenni, de a szív konok, ezt úgysem engedi,

de túl a bánaton, s minden szenvedésen,

a múltunkat feledni, még nem állok én készen!

Szívemben nem enged lazulni a hűség, magyarnak lenni, s maradni gyönyörűség!

Büszke a magyar, mindig is az volt, magát megtörni nem hagyta, inkább lett holt.

Magyarnak maradni egy szent akarat, így inkább szenvedünk itt, a Kárpátok alatt,

mint sem eladjuk a magyar hazát, vagy idegenbe menve, elhagyjuk a határt.

Magamban hordozom az ősök szeretetét, vállalom, ha kell az élet keservét!

Ha egyszer el kell hagynom ezt a magyar földet,

sírva borulok le majd a rögre, tudom, szívem itt marad örökre!

Itt érjen majd utol engemet a végzet, itt lészen majd sírom is, ha véget ér az élet!