Guba Zsófia: Az egyéniségek kora

Napsárga, bordó és világoskék színekkel volt tele a szoba. Nord azzal a szorongással a gyomrában kelt fel, hogy nem emlékszik, mi is a legújabb kedvenc színe. Pedig tegnap este még tudta. Olyan rosszat álmodott, hogy az mintha kitörölte volna. Lehet, hogy újra ki kell találnia? Utálta a felesleges energiapazarlást. Valahogy a rémálmokat még nem sikerült kiküszöbölni, pedig elég messze jutott már a tudomány. Létfontosságú szerveket tudnak pótolni napok alatt, az öregedést lelassították, a rák összes típusát évtizedek óta 99%-os eséllyel gyógyítják. Álmában az űrben lebegett. Ordított a félelemtől és a hangja olyan rettenetesen éles volt, hogy szinte keresztül szúrta a sötét végtelent. Pedig tudta, hogy az űrben semmi sem hallatszik, nincsen közege. Szeretett volna függönyt venni a szobába, és érezte, hogy most egy új színre vágyik. Kezdett derengeni, hogy a barackszín volt az. Ennek megörült, mégsem indul olyan rosszul ez a nap.

Már régóta nem volt divat a személyes találkozás. Senki nem érezte szükségesnek. 200 évvel ezelőtt, mikor elindult az AU program (Artificial Uterus= Mesterséges Méh), már a gyermekek kihordásához sem volt szükséges az embriónak és az anyának fizikailag érintkeznie. A legfurcsább az, hogy semmilyen világrengető esemény nem történt. Fokozatosan alakult így. A technikai fejlődés lehetővé tette a chatelést, később jöttek a hologrammos megoldások. A virtuális valóság programmal minden érzékszervi inger elérhető lett: színek, szagok, tapintás, ízek. Nord szobája lényegében már egy négyzet alakú, nagy interface felület volt. Akárhol megérintette a falat, opciók sora dobta fel magát, hogy válasszon közülük. A szoba bal oldali fala már fél éve Izland vulkanikus hegységeit és vízeséses tájait mutatta. Ha közel ment, érezni lehetett az Atlanti óceán illatát és hallani lehetett a tengeri madarak hangját. De ki is kapcsolhatta ezeket a funkciókat ha zavarták volna, és csak a látványban gyönyörködhetett. Ha a lábfejével megbökte a kép alját, akkor beléphetett ebbe a világba. Végigsétálhatott Vík Í Myrdal fekete homokos tengerpartján és megközelíthette a gleccsereket. Ha akarta, a nyári napforduló körüli napos időben, a zöldes-mohás domboldalakon lépkedhetett, nézve a lila virágos mezőket, de ha ahhoz volt kedve, akkor tél volt és az északi fény kontrasztját figyelhette meg a havas táj fölött.

Szépen lassan, pár száz év alatt alakult ki ez a társadalom. Már a filmekben sem tudják elviselni két ember érintkezésének a látványát. Perverziónak tartják. A dark weben keringenek olyan kisfilmek, ahol egyesek kezet fognak (!) vagy megcsókolják egymást (!!). Ez a legtöbb emberből végtelen undort vált ki, de hallani lehet olyan underground nonkonformistákról, akik még keresik az érintkezés lehetőségét. Állatok. Titkolják a létezésüket és félreeső klubokban FIZIKAILAG találkoznak. Szívják ugyanazt a levegőt.... Ők a lázadók. A lázadás szellemét eddig még soha nem sikerült kiirtani az emberiségből.

Mostanra a tömeggyártás és a művészet érdekes kollaborációja valósult meg. A 20-21. század fogyasztói társadalmában még mindenki irtózott attól, hogy kilógjon a sorból. A 21. század első felében az un. influenszerek (véleményvezérek) határozták meg a piacot és a közember stílusát. A mai, 26. századi emberek már kinevetik ezt a viselkedést, ami leginkább a majmok társadalmára hasonlít. Ugyanúgy ahogy a kurkászás és az egymás testébe kapaszkodás, a kitaszítottságtól való félelem is állati jellemvonás. Az etológiai nézőpont ezt a hatást a lehető legteljesebben feltárta. A 20-21. század jellemző pszichológiai kórképe, a szociális szorongás is erre az ősi örökségünkre reflektált. Azt mondhatjuk, hogy ezt a félelmet véglegesen meghaladtuk. Ma az ember nem attól fél, hogy különbözősége miatt kiveti a közösség, hanem attól, hogy az egyformasága miatt beleolvad. Ma már nincs annál nagyobb félelem, mint a láthatatlanságtól való rettegés. Ez a pszichiátriai kórképek új típusát hozta magával, aminek neve a homogenofóbia. Jellemző tünete, hogy ha egy személy valamilyen hasonlóságot vél felfedezni egy másik személy ízlésében: pl. lakásának berendezésében, vagy a haja viseletében akkor azonnal erős szorongás lesz úrrá rajta. Normál esetben mindenki törekszik arra, hogy egyéniség legyen, de az apró egyezések még nem zavarják a szemét. A nagyobb hasonlóságok megváltoztatására pedig lépéseket tesz - pl. újra levágatja a haját az erre a célra beprogramozott androidjával. A beteget viszont a szorongás lebénítja, és akár hónapokra is megszakíthatja a kapcsolatát a társadalommal.

Nord nem szerette a rutinokat. Minden reggel igyekezett máshogy kezdeni a napot, de ezt valahogy nem tudta kivitelezni. Jól esett neki reggel a futás, és hiába próbált volna falat mászni, jógázni vagy biciklizni, legtöbbször a futáshoz tért vissza. A környezetet viszont megválaszthatta, a szobája jobb oldali falán. Itt is volt egy kedvence. Imádta a régi New York 5th. avenue-ját. A tömeg és a sivárság izgalmas paradoxona volt, ahogy a kihalt utcákon futott az óriási felhőkarcolók között. Villózó reklámok kötötték le a tekintetét, de simán és szabadon haladt az úton, egy lélek sem volt körülötte. Ilyenkor meg is jegyezte magának: ez az igazi élet. Kezdte érezni hogy fárad, így lassan kisétált az alkalmazásból és megreggelizett. Megrendelte a barackszínű függönyt. Aztán felhívta barátját, Zint, akivel gyermekkoruk óta ismerték egymást. Külön nevelőotthonokban nevelkedtek, de egy több otthon által szervezett virtuális természetjárás során összebarátkoztak. Most megbeszélték, hogy a kedvenc téli kert vizualizációjukban találkoznak. Imádták a buja növényzetet (amit folyton megújíthattak) és az sem zavarta őket, hogy a levegő néha túlzottan párás. A múlt évszázadban kezdték megfigyelni, hogy a szélsőségesen tökéletes élmények is szorongást váltanak ki. Akármilyen gyönyörű tengerpartokat rajzoltak a grafikus-informatikusok, az emberek egy idő után nem érezték jól magukat benne. Ha valami túl jó, az valószerűtlen, bizonytalan. Az élethez mindenki ragaszkodik és igényli, hogy érezze is azt, hogy létezik, jó és rossz élményekkel együtt. Így találkozott Nord és Zin, ebben a gyönyörű de párás kertben, az átlátszó kupola alatt.

Utazniuk már nem kellett. A tömegközlekedés régen megszűnt. A bolygót rengeteg zöld felület fedte, a növény és állatvilág burjánzott. A globális felmelegedés fenyegetése miatt az emberiség szerencsére visszavett magából, nagy nehezen megtanulta a Mértéket, és megóvta a bolygót. Ebben sokat segített az is, hogy a csillagászat folyamatosan fejlődött és megindulhatott az űrbányászat. Az informatikai és biomechanikai eszközök legyártása már úgy volt lehetséges, hogy az erőforrásokat más égitestek biztosították. Szerencsére a fúziós energia sok mindent megold és kifejezetten környezetbarát, de bizonyos nem megújuló erőforrásokra így is szükség van. A vizet például a naprendszer holdjairól, főként az Európáról szállítják be - nem akarják a Földet elhasználni.

Nord és Zin a szerelemről beszélgettek. Mindig volt valaki, aki megtetszett nekik. Ilyenkor meghívták magukhoz, ide a téli kertbe és négyesben randiztak. Hetente igyekeztek új lányokkal előállni, nehogy megunják egymást. Mióta a nemek közötti különbségek elmosódtak a nőket csak enyhén finomabb vonásaik alapján lehetett megkülönböztetni a férfiaktól. Ez már senkit nem zavart. A legtöbben heteroszexuálisak maradtak, de igazából már nem volt jelentősége. Amikor a szaporodás ideje eljött, központi értesítést kaptak. Le kellett adni a mintáikat és készen is voltak. A gyermekeket már központi otthonokban nevelték fel. A termékenyebb személyek életükben 3-4 alkalommal is kaptak ilyen értesítést, mások talán csak egyszer. Nem nagyon tartották számon.

Nord éppen azt fogalmazta meg, hogy neki a szerelem az, amikor valami bonyolultat, izgalmasat lát vagy hall. Rengetegen tervezik meg saját öltözetüket. Nagyon elterjedt a teljes testfestéses "ruha" stílusa, ami egy folyton mozgó, testhezálló kaleidoszkópszerű alkotás. Ha ebből igazán ötleteset vesz észre, egyből beleszeret az alkotójába - mondta Zin-nek. Ilyenkor olyan, mintha a neuronjai ünnepelnének és a gyomra is bizsereg. Az okos, összetett gondolkodást is szereti, lenyűgözi őt a komplexitás. Zin azt válaszolta, hogy számára az egyszerűség katartikusabb. Szerinte megható az a képesség, ha valaki csupán egyetlen színnel, vagy a legalapvetőbb formákkal fejezi ki magát. Szereti a csendes embereket. Élvezi, ahogyan a beszélgetés alatt fokozódik a feszültség. Kíváncsi, ha végül megszólalnak, milyen lesz a hangszínük és mi lesz az a mondat vagy szó, amit eléggé érdemesnek találnak arra, hogy kimondjanak. A világirodalomból ismerik a szerelmet. A mozgóképen nem tűrik meg a testiséget, de írásban még elviselhetőbb. A társadalom törekedett a kultúra megőrzésére.

A beszélgetésük közben hirtelen váltott a környezet, eltűnt a fejük fölül az áttetsző kupola és a Központi Orgánum szólalt meg. Az arc nélküli hang bejelentette, hogy sajnos a Jupiter Európájának bázisán katasztrófa történt. Minden elővigyázatosság ellenére egy aszteroida észrevétlenül maradt a megfigyelő rendszerük számára és becsapódott egy vízbánya közelében. Emiatt most egy pár évig megszorításokkal kell szembenézni, amik közül a legfontosabb az Artificial Uterus program felfüggesztése. Kérik a lakosságot, hogy a folyamatos szaporulat érdekében az "elavult módszerrel" igyekezzenek ezt pótolni, amihez a kormányzat minden orvosi segítséget biztosít. A termékeny felek személyesen találkozzanak, lépjenek szexuális kapcsolatba és az utódot a női fél természetes úton hordja ki. A szülés levezetéséről már a megfelelő egészségügyi androidok fognak gondoskodni. Mesterséges inszeminációkra vagy lombik programokra most nincsen lehetőség, kérik az embereket, hogy kerüljék a technológia felesleges igénybevételét. Megértésüket köszönik és további szép napot kívánnak.

Nord és Zin valósággal megfagytak. El sem köszöntek egymástól, inkább elkezdték vadul nyomogatni az interface felületeiket - hátha csak egy programhiba vagy vírus volt az egész. Talán egy barátjuk viccelte meg őket ilyen csúnyán... De a remény hamar elszállt, mert a világ összes platformján megerősítették a hírt.

Nem volt egyszerű megemészteni a hallottakat, de Nord egyetlen dolognak azért örült. Megnyugtató volt a tudat, hogy ők választhatják ki saját partnerüket. Elkezdett olvasni a témában, habzsolta az információkat - még egy két dark webes videót is megnézett. Le kellett küzdenie a testi kontaktusok által kiváltott undort. A kíváncsisága segített: érdekelte minden leírás, ami a fizikai érintést jelenítette meg. Fel akart készülni, mert lassan elérte a 25. életévét és eddig még nem kapott értesítést. Gondolta, hogy már nem sok ideje van hátra.

Aztán egy szeptemberi reggelen megérkezett az értesítés, ami egy fél éves időintervallumot adott meg a terhesség létrehozásához. Hosszabbítást persze lehetett kérni, de ahhoz bizonyítani kellett, hogy a szaporodási folyamat elindult. Nord mosolygott magában, mert már meg is volt a kiválasztottja Jóna, egy gyönyörű északi lány személyében. Egyszer kétszer az utóbbi hónapokban meghívta őt a téli kertjébe, vagy a skót felföldi kis házikójába a virtuális térben, de igyekezett hamar lezárni a beszélgetést, nehogy megunják egymást. Most, hogy megkapta az értesítőjét újra felvette vele a kapcsolatot.

Nord benyújtott egy kérelmet Jónára, a bizottság pedig elfogadta. Összeillőnek találták őket és megjegyezték, hogy Jóna értesítője is pont útban volt, úgyhogy mindkét fél részéről időszerű a dolog.

Nord apartmanjában találkoztak. Jóna belépett és leült. A ruhája sokkal egyszerűbb volt, mint amiket az interface felületeken hordott. A hangja talán élesebb. A kézfogása selymesen puha, nem olyan, mint a férfi saját bőre. Az illata pedig bódító. Nord még soha nem érzett ilyet. Mint a csecsemő megszületése utáni éles fények, a tüdejében életében először a hideg levegő, olyan erős élmény volt. Eszébe jutott a futás New York kies utcáin. Kétdimenziós firkarajznak tűnt. Már soha többé nem fogja úgy érzni, hogy az az igazi élet.