Fényes László Tibor: Etalon

Egyszer szívedben múlt leszek, félek,
hajnali csend, elmém maga ébred.
Szemem ködös, sötét jövőt kémlel,
végzetes szeretethiányt érzek.

A jelen összefog, keményen tart,
élj a mának, és a holnap nem mar.
Otthonom lettél, friss tisztaszoba,
szeretett nőm, végzetem asszonya.

Naponta idézzük a tegnapot,
rakjuk egymáshoz, mint kódexlapot.
Adott szavunk legyen az etalon,
hinni akarom, jóért jót kapok.