Fekete Zoltán: Tanítványok

Volt sok rossz gyerek, nyelvelő,
de ami megtartó erő,
ami nem tűnhet el soha:
a kedves arcok mosolya,
kik felnőttek, megfáradtak,
ám gyermeknek megmaradtak.

Egy a másnak tavaszt hozunk,
ha nagy ritkán találkozunk,
nem várt örömet okozunk,
ha pajkosan dévánkozunk,
s régmúltakról tréfálkozunk
Kivirul az múltak fája,
ezért is szép ez a pálya!

Vesződtem hullócsillagokkal,
kiket elnyeltek a habok,
s találkoztam olykor sasokkal,
és felrepültek a sasok...
Magamat láttam viszont sokban
s tudom, már meg nem halhatok

Örökre megmaradt nekünk
a mindennapos csoda:
az, akit nagyon szeretünk
nem halhat meg soha!