Erdődi Maya: Mezítlábas jövő
2020.08.17
Csak
én tudom magam,
csak én hallom szavam.
Észrevétlen felhalmozódott
a bennem rejlő, visszafogott,
elmúlt idők meg nem értettsége,
a meg nem tett dolgok bölcsessége.
Csak
én rendezhetem
a bennem lázadó káoszt,
csak is én tehetem
angyalivá a hitt gonoszt.
Úgy,
mint mikor az őszi szél
belekap a színét vesztő avarba,
s felpörgeti a nyugvó faleveleket.
Mintha vissza akarná kényszeríteni
őket a megfáradt, kopasz ágakra,
ám ők már nem találják korábbi helyüket.
Céltalanul pörögnek,
forognak a gyengülő fényben,
s mikor hirtelen csend lesz,
elveszni látszanak a térben.
Egymáson átbucskázva,
lassan földet érnek.
Megadón egymásra simulnak,
új értelmeket adva a múltnak.
Emlék szőnyeget szőnek,
s a ma gondolatait,
melyre a jövő mezítláb lép
és megteszi első tanait.