Domján Ferenc: A vásár

A fekete terepjáró erőlködés nélkül hajtott fel a szűk,hegyi úton.A vezető,egy őszes középkorú férfi ujjaival idegesen dobolt a kormányon:"Ez is csak egy biznisz"-gondolta miközben magát nyugtatgatta. "Olyan,mint a kocsi! Alkudsz, perkálsz!" De a lelke mélyén érezte, hogy ismeretlen terepre merészkedett. Balról szénégető buckák bukkantak elő az erdő sűrűjéből, mígnem a tisztáson álló kis viskóhoz ért. A kora esti szürkületben a fényszórók szinte áthasították a roskatag falakat. "Rajta hagyom - miközben a zsebében lapuló bokszert szorongatta -, ki tudja..."

Egy vékony,kortalan férfi lépett ki az ajtón. Intett neki. A sofőr közelebb merészkedett.

- Érte jöttem.

- Százezer! De jöjjön be! Kosárba teszem, aztán viheti. Csak pár napja született...

Az idegen remegő kézzel nyúlt a tárcájáért. Szótlanul az asztalra számolta a pénzt. Most nem alkudott, csak felkapta csomagot és sarkon fordult. Pillanatokkal később már a kocsiban ült, és nem hallhatta a fiatal nő zokogását. A kosárkát gondosan a hátsó ülésre tette. Indított! Hazáig már csak a pihenőben állt meg. Ott a babahordóba tette a csecsemőt.

Másnap eldobott kosárba botlottak a takarítók a melegedőben. A lucskos szalmában egy emberfej formájú mákgubóval.