Bihari Enikő: Múltam, jelenem, jövőm

Egy kicsit most magamról kiközvetítek
A nagy globális univerzum felé,
Rímelő szavakkal mit egy csokorba szedek
Lelkem lángja, tüzesen emel az ég felé.

Mint egy nagy nyitott könyv, olyanná leszek,
Nagy térképlenyomatokkal a jövő nemzedéknek,
Magam után hagyva egy jelet,
Verseim által tán lelkem is megölelheted.

Az éveim szép kis pillangóként egyszer
elrepkednek,
Elvirágzik földi létem, s mikor engem is
majd hívnak, boldogan megyek.

Hogy most mi vagyok? Elégedett.
Hisz kor - kor után következett.
S én láttam, éreztem, daloltam, nevettem
Szívem vert, és az életet ki és belélegezhettem.

Volt néhány könnyed csók, néhány ölelés
Ismertem a csalódottság, s a magány érzését,
Ám tépelődni ezeken most hasztalan
A legbizonyosabb biztos, hogy álltam,
Gerenda módjára mindig szilárdan.

Lélekben gyengén, de kívül kemény vázzal
Derűsen, nyájas lélekkel hallgattam
Számtalanszor ajkamra szorított ujjakkal.

Számomra az írás egy gyógyító orvosság,
Rózsaszín álomkép, mámorító boldogság.
Írásaim lesz majd a jel, az igazol engem,
Ezáltal ismered meg, az én igazi lényem.

Ha meg már kívülről is ismered a lelkem
Hajtogasd össze versrepülővé szépen
A végső lökés ajkad fuvallata legyen,
S engedd, hogy szálljak el csendesen a szélben.