Báthory Attila: Sorsom ösvényein

Oly sok mindenen keresztülmentem már,
életem olyan, mint felszántott határ.
Voltam boldog is, s oly sokszor elhagyott,
fölöttem az élet tétován ballagott.

Szerettem szeretni, mindennek örülni,
szerettem lélekben felhők közt repülni.
Ám eljött gyakran a bánat időszaka,
a napsütés eltűnt, s jött sötét éjszaka.

Sorsom ösvényein ide-oda jártam,
kivezető utat sokszor nem találtam.
Kerestem az ösvényt, mely Hozzád elvezet,
de nem láttam én mást, csak sötét felleget

Azóta is járom sorsom ösvényeit,
tapogatom vakon kerted sövényeit,
Kutatok aléltan egy kinyújtott kezet.
a remélt boldogság tán még igaz lehet!