Balogh Roland: Őszi utakon

Ábrándozó gondolatim úgy suhannak,
Mint sárguló, vöröslő fák az ablakban;
Cikáznak hát, száguldoznak végtelenül,
Őszi országutak mellett, határ nélkül.

Almafákról hullik bordó színű levél,
Így festi meg az Életet a kedvesség.
Ahogy a levelek esnek az avarra,
Lélek mezejére bókok szállingóznak.

Aranysárga erezetű tölgy s gesztenye,
Lombjaitok lassan eltűn októberben.
Sárga, száradt falevelek múlttá válnak,
Mint bókjaim a Lelkedről tovaszállnak.

Fenyves erdők, tűlevelű örökzöldek,
Havas tájon egyedül ők tündökölnek.
Az én kedves szívem is csak olyan mint ők,
Szerelmesen átrepked az örök időn.

Ábrándozó gondolatim mind itt vannak,
Tán a bókok a Szívedben megmaradnak.
Látva felvillanó arcod az ablakban,
Szívem csakis Feléd az út mellett ballag.