Andó István: Albérlet

  Ülök a padon, nyár van, kétezer nyara, felhő sincs az égen, madárcsicsergést hallani, zavartalannak tűnik minden, látszólag. Szemben a belvárosi iskola, ebben a parkban találkozom a lányommal. Este beszéltük meg vonalason, nincs divatos bunkofonunk, hogy háromkor találkozunk. Szemlélődöm, inkább én várjak, úgy kerékpároztam át a szomszéd városkából, hogy biztonsággal előbb legyek itt. Érződött Nóra hangjából, hogy szüksége van rám, megint albérletet vált, felmondták a már jól belakott egyszobást. Mivel anyagiakkal nem tudok segíteni rokkant nyugdíjasan, legalább átbeszéljük a helyzetét. Három óra öt és jön, tolja a biciklit, törékeny, fél fejjel alacsonyabb, szinte kislányos alakját látva, a nap melegét megtetéző hullám fut át rajtam. Szia-szia, és megöleljük egymást, utána leül mellém.

~ Szétnéztél a városban, van kínálat? - Teszem fel a nyitó kérdést.

~ Nézegettem persze, személyesen is. - Mondja, a tőle megszokottól visszafojtottabb hangon.

~ És nem tetszettek, vagy vársz még a döntéssel?

~ Ez nem annyira tetszés kérdése, hol van, mi a havi taksa, le van e lakva, milyen a bútor? Az már hab a tortán, ha nincs nagy kaució, ha nem hülyék, nem hangosak a szomszédok.

~ A kaucióba tudok segíteni, ha kell.

~ Nem kell. - És hosszan maga elé néz, valamit tartogat, mert ez a rossz hangulat.

~ Miért mondták fel a bérletet?

~ Mert a tulaj, Gerendás környékén van a nem kicsi farmja, felújítja az agrárgépész fiacskájának, mivel az területi képviselő lett egy multi traktorgyártónál. Valójában rendes volt, augusztusig maradhatok, az még egy hónap.

~ Mi a baj, nem csak a bérlet miatt akarsz beszélni ugye?

~ Volt már jobb kedvem is. Áginak kevesebbszer van rossz kedve, ha egyáltalán. Tudod, hogy félidőn túl van a babájával? Örömmel újságolta, hogy kislány, és az ultrahangos vizsgálat mindent rendben talált.

~ Igen, rendszeresen beszélek vele is, és találkozgatunk is.

~ Igaz, csak hát foglalkoztat ez a nagy helyzeti különbség, nekem, hozzá képest, nincs jó kilátásom. Meddig fogok albérletből albérletbe költözgetni?

~ A mi válásunk után, úgy huszonegy-két éves korotok óta, elnyílt az életutatok egymástól, ez természetes, akkor is, ha ikrek vagytok. Bízni kell, ha elveszíted a hited, akkor nem lesz jövőd se! Ági lágyabb, benned viszont van némi fiús, dacos vonás is. Ez már a harmadik éve, amióta ők együtt vannak, és Jóska, az autós biznisszel, összeügyeskedett egy panellakást magának.

~ Értem én, de ettől még nem lesz most jobb hangulatom. Kérdezem, te tudod, hogy a volt anyósodnak mennyi földje van, és mit csinált vele?

~ Amikor még élt a tata, a rendszerváltáskor ki lehetett volna venni gazdálkodásra, de a fényező fia hallani se akart erről, mert a kedvenc fiával, Palival tudta elképzelni a közös jövőt, ő ekkor már a hetvenhármat is betöltötte. Így aztán bent maradt mind a vegetáló TSZ-ben, amíg az fel nem oszlott, utána pedig bérbe adta a mama mind a huszonkét holdat, ennyit tudok. Apánknak is volt egy holdja ott, tagi járadékként megörököltük a három tesómmal.

~ És ti se művelitek, igaz, bérbe adtátok ugye?

~ Mi mást csinálnánk vele, egy osztatlan nagy táblában van.

~ És mennyi a bérleti díja, mennyit kaptok érte?

~ Az egész holdért tízezret évente, elosztás után csupán nyugdíj kiegészítés. De miért olyan fontos ez? Furcsán fogalmaztál előbb, a volt anyósom a te nagymamád.

~ Igen, a mama. - A kesernyés hang után szünetet tart. - Mikor láttad utoljára, milyen emlékképed van róla?

~ Ő született paraszt asszony, mellette kemény piaci kofa is volt. Emlékszel a cseresznyeszedésekre, és másnap kora reggel kerékpáron tolta el azt a negyvenkilónyit, hogy ne rázza össze gyümölcslének, megtartani is munka volt, hosszú évekig csinálta.

~ Erre is emlékszem, meg hogy sok töltött lángost sütött nekünk a szedések délutánján, akkor az volt a vacsoránk, azok is kifejezetten jó hangulatú délutánok voltak, és búcsúzáskor hosszan puszilgatott minket, el is neveztük mamás puszinak, mert túláradón csinálta, le kellett törölni a cuppantások nyomát rólunk. Aztán kinőttünk ebből is, tiniként már nem engedtük meg neki. A cseresznyefák is elöregedtek, amikor meghalt a tata, csak néhány szilvafa maradt a kertben, ott, ahol önfeledten játszottunk. A mamáék azután költöztek be a tanyáról, amikor mi meg át az új házunkba, amibe most anyánk "éldegél" egyedül, azon a "szűk" kilencven négyzetméteren. Ám én a ti válásotok körüli időszakra gondoltam, akkor, és utána hogy viselkedett a mama?

~ Ők, a tatával, jó párosok voltak, ha volt is néha kanálcsörgés, mi anyáddal kevésbé illettünk össze, ők sose élték fel a megtakarításukat, segítették elindulni a gyerekeiket. Én megértettem a szigorú életfelfogásukat, ezért is építettem, és ebben a szellemben visszafogtam anyátokat, pedig nagyon szeretett új, divatos ruhákban járni, helyette is gazdálkodtam, ez a tatáék szemében nagyon fontos volt, megbecsültek érte. A húsz év emlékei miatt fizette ki a mama azt a tíz százalékos minimumot az anyátok javára lemondott házért, amit kértem, valamivel újra kellett kezdeni. Nekem nincs rossz emlékem róla.

~ Nekem sincs a tata halála évéig, de utána kezdett megváltozni, a tömbházba költözéskor már erősen képzelgéses félelmei voltak, nem csak azért ment át, mert nem bírt a nagy házzal, a kerttel hetvenöt évesen. Ennek már öt éve, és a ház eladásából még maradt is neki pénze, és mi ketten közben albérletbe mentünk... - Szinte elcsukló hangon fejezte be.

~ Sajnos, bizarr a történet, a válásunkkor anyád maximális anyagi biztonságra tört, egy jottányit sem engedett, most, építész technikusként, ingatlan közvetítőnél dolgozik, de ezt már tőletek tudom. - Még mindig nem értettem, hogy jön mama az albérleti ügybe.

~ Az átmeneti kocsmai pultozást az új társánál csinálta, annál, aki rögtön utánad lépett be a képbe, mint anya igényeinek a szponzora, és aki építőipari vállalkozó, nincs családja, a nagyon idős anyjával él egy több szobás házban, azon túl van még öt ingatlanja. Nemcsak bizarr, hanem hülye is a történet, ha mindent egybe vetek.

~ A mama szerintem nem tudta feldolgozni a tata halálát. - Próbálom árnyalni a mamaképet. - A halállal való összezártságot az utolsó hetekre, és a végső éjszakára. Szétesett, sokat sírdogált, elhagyta magát, láttam majd egy évre rá, amikor beszéltem vele az átadási minimumról, mert anyád azt se akarta. Szinte vádolta a tatát akkor is, hogy ilyet tett vele, hogy egyedül hagyta, és neki kellett intézni még a vadászfegyver leadását is, a páncélban is talált eldugva pénzt, mert elzárva kellett tartani a puskát. De azért azt megértette, hogy 46 kilósan, három nagy műtéttel, nem tudlak eltartani benneteket. Ezt csak azért mondom, hogy a görcsös ragaszkodásuk ugyan hasonló anyáddal, de a biztonságérzet, a veszteség, a magány keveréke, átélése nála, úgy látszik, sokkal rosszabbul alakult. A keresztapádra fogott minden rosszat kezdettől, hogy meglopja, akit sose bírt igazán, pedig nem is volt már náluk a tata halála előtti hónapokban, utána meg egyáltalán nem.

~ Érdekes ez a bezárkózó bizalmatlanság, de azért még mindig kofaasszonyként gondolkodik. - Néz rám megvillanó szemekkel. - Vett egy másik lakást is, a huszonkét hold bérleti díjával jócskán ki tudta egészíteni a maradékot, hogy a pénze értékénél maradjon. És ezt is anyával intézték, egy jó éve ennek.

~ Hogy mondod, a mamának van még egy lakása?

~ Igen van neki, és üresen áll azóta is, mert nem volt bizalma idegen albérlőt befogadni, ám most kaptak az alkalmon, felajánlották nekem, hogy vegyem ki. De nem úgy, mint nagyi és unokája között az elvárható lenne, hanem piaci áron béreljem, és erre az anyám se szólt semmit. - Rám néz, és megbicsakló hangon kérdezi: - Te érted ezt?

~ Érteni tán értem, de elfogadni...

~ Hát ez az!