Andaházi Szeghy Lajos: Szomszédok

Mátra tövében egy aprócska falu szélén, magasra nőtt fenyőfák árnyékolták be a házakat. Elhagyott volt ez a vidék, mint ahogy mondani szokták "itt még a madár is csak ritkán jár".

Szépen rendezett környezetben, egymás szomszédságában, két öreg házaspár lakott. Egyikük Jolán és Józsi, és szomszédaik Juci és János.

János alacsony szikár ember volt, amolyan morgolódó típus. Gyakran elégedetlenkedett. Mindenkit kritizált, sokaknak beszólt.

Józsi sokszor élcelődött vele:

"Hogy s mint vagy savanya Jani, hogy ityeg, a fityeg?" Kétszer kell rád nézni, hogy egyszer észre vegyenek.

János mindjárt tromfolt is: "tudod, hogy Te meg elég marha nagydarab ember vagy?

Igazán egymásra nem haragudtak soha, ezért szívesen zrikálták is egymást.

Abban talán, hogy viszonylag jól megfért a két férfi egymással a feleségeknek döntő szerepük volt.

Az asszonyok abból a valódi molett fajtából valók voltak, akiket akármilyen heves vihar sem tudna a nyugalmából kimozdítani.

Mindkét asszony rendszerető, házias és nagyon dolgos volt. Férjeik legnagyobb megelégedésére jól főztek, jól vezették a háztartást. Ezek mellett a ház körüli kerti munkában is tevékenyen részt vettek.

Hétvégére rendszeresen finom sütemény is került az asztalra. A vasárnapra készített süteményből bőven adtak kóstolót egymásnak. Így a férjeik sem maradtak ki soha semmi jóból.

Szegény Juci időnként kapott némi szemrehányást Jánostól: Te miért nem tudsz soha olyan omlós finom pogácsát készíteni, mint a Jolán? Miért nem lesed el a titkos fortélyokat Jolántól?

Juci ilyenkor nyelt egy nagyot, de mivel már megszokta a hasonló morgolódásokat hamar túl tette magát ezen is.

A hétvégéhez hozzá tartozott a misére való járás is.

Juci, Jolán és Józsi ilyenkor kicsípték magukat, a legszebb ünneplő ruhájukban indultak a templomba.

Józsi e jeles alkalmakra frissen megborotválkozott, a legillatosabb arcszesszel jól be is dörzsölte magát. Szokta mondani: ájuldozzanak csak a köröttem lévő fehérnépek, így legalább jól megszédítem őket.

János nem volt rendszeresen templomba járó ember, kivéve talán karácsonyt és húsvétot.

Így nélküle általában csak hárman jártak templomba.

Jucinak Jolánék szóltak át, amikor elkészültek, hogy együtt tudjanak indulni.

Mise után a kertjükben leültek egy kupica pálinkát meginni.

Bevett szokás volt, hogy egyszer Jánosék, másszor Józsiék voltak a vendéglátók.

Jánost a pálinka nagy szakértőjeként is jegyezték.

(A különlegesen zamatos ágyas barackpálinkájával lett híres.)

Poharazgatás közben rövid időre el is beszélgettek az életről, a mindennapi eseményekről, rokonokról, gyerekekről, unokákról, majd ki - ki ment a saját portájára készülődni az ebédhez.

Az asszonyok már előzőleg megfőztek, így az ételt csak melegíteni kellett és máris tálalni lehetett.

A hétvégeket külön megszépítették azok a napok, amikor a gyerekek, unokák is meglátogatták az öregeket.

A szomszédok viszonya tartósan jó volt egészen addig, amíg a két asszony jó egészséggel bírt.

Juci betegeskedett időnként, igaz ebben közrejátszhatott az is, hogy fiatal kora óta rendszeresen dohányzott. János miután utálta a cigaretta füstöt, morgott is érte eleget.

Jolán nagy szerencséjére (talán a génjeiben is benne volt) ritkán volt igazán beteg, majd kicsattant az egészségtől.

Azt mondják a baj, nem jár egyedül. Váratlanul rosszra fordultak a dolgok.

Jolánt gyorsan ragadta el a halál az egyik hajnali órában. Utólag szívelégtelenséget állapítottak meg.

Józsi egyik napról a másikra szinte éveket öregedett.

Barátnője halála Jucit is nagyon megviselte.

A napok egyhangú szomorúsággal teltek.

A sok házkörüli teendő egy kicsit elterelte a figyelmet. Tavasszal különösen sok munka adódik a kertes ház körül. A változékony idő következtében Juci a kerti munkák közben kimelegedve meghűlt, ágynak esett és rövidesen elhunyt.

Úgy mondták, hogy valami szövődmény volt az oka a halálának.

Az asszonyok halála után a férfiak magukba roskadtak.

Nem volt kedvük még egymással sem beszélgetni, szinte kerülték egymás társaságát.

Teltek múltak a napok, hetek. Az időjárás jobbra fordult így egyre több időt kellett tölteni mind a két férfinak a kertben. A kerítés mellett, amikor összetalálkoztak, köszöntek egymásnak, néha pár szót váltottak is, azután ment mindegyik a maga dolgára.

Egyik alkalommal mikor megint összefutottak Józsi viccesen úgy köszönt Jánosnak, "szervusz Jani bácsi"

János kicsit meg is haragudott, mert kettejük között még hat év sem volt a korkülönbség és ez a pernahajder szomszéd képes lebácsizni őt.

Józsi idejének nagy részét a házkörüli munkák lekötötték. Gondosan művelte a kertjét.

Szépen zöldellt a vetemény, a sokszínű virágos kertet hangos zümmögéssel köszöntötték a bogarak.

János naphosszat csak a tévét nézte, vagy heverészett a díványon. Nem sokat törődött a házkörüli dolgokkal. Kivétel talán a kertben lévő óriási Vilmoskörte fa, amit mindig megcsodált. Szeretettel gondolt öreg apjára, aki valamikor régen ültette.

Ahogy csendben teltek a hetek, elmúlt a nyár. A körtefa szépen érlelte gyümölcseit.

A fa néhány ága sajnos átnyúlt a szomszéd kertbe Józsihoz. A gyönyörű kívánatos gyümölcsök szinte hívogatóan kínálták magukat. A nap fénye vakítóan csillogott a hatalmas körtéken.

Józsi, amikor ránézett a körtékre, előre érezte a finom zamatukat.

A körték látványa úgy vonzotta, mint mágnes, a vasreszeléket. A kísértés egyre nagyobb lett, nem lehetett ellenállni. Először csak egy körtét evett meg. Érezte, ahogy a finom ízek szinte az egész testét átjárják. Nem volt megállás. Nemsokára megint megevett két körtét, aztán már napi rendszerességgel kettőnél alább nem is adta. Ez így ment egészen addig, amíg az összes átnyúló ágakon lógó körtéket befalta. Nem tudta visszafogni magát és ameddig elért, pár körtét a kerítés túloldaláról is átvarázsolt.

János észrevette, hogy a körtéi rohamosan fogyatkoznak, szólt is Józsinak: képzeld szomszéd, valami nagybelű hernyó pusztítja a körtéimet. A múltkor egy pillanatra mintha láttam volna a randa dagadt képét. Kék svájci sapka volt rajta és szürke melegítő.

Józsi kihúzta magát és hetykén válaszolt: Ahogy Te is ismersz, én törvénytisztelő ember volnék, és a törvény szerint, ami a szomszédba átlóg az a szomszédot illeti meg. Jánosban felment ugyan a pumpa, de türtőztette magát. Nem szólt semmit, csak sértődötten odébb állt és még egyszer mérgesen hátranézett a foltozott drótkerítésnél álló szomszédja felé.

A kerítés Jánosé volt, de nem sok kedve volt a javítással vesződni, a kerítés tövénél elég tágas lyukak éktelenkedtek.

Józsinak szép baromfi udvara volt.

Libák, pulykák és termetes kendermagos tyúkok népesítették be a baromfiudvart.

János semmilyen baromfit nem tartott, nem volt kedve bajlódni velük.

Egyetlen állata egy öreg nyugdíjas korú macska volt, aki az egerészést már csak szép emlékeiből idézte, inkább naphosszat heverészett és jókat szundikált a bódító napon.

Egyik szép őszi derűs napon Józsi éppen ebéd előtti rendszeres sétáját végezte, s büszkén nézett végig a szépen gondozott kerten.

A rózsái tündöklő színekben pompáztak, és a csodás látvány nagy gyönyörűséggel

töltötte el.

A kerten átsuhanó széllel hirtelen ínycsiklandozó illatot érzett az orrában. Nem volt nehéz megállapítani, hogy az illat egyenesen János konyhájából áramlott, és szinte az egész környéket beterítette. Józsi önkéntelenül nyelt egy nagyot.

-Ez nem lehet más, mint finom Újházi tyúkhúsleves morfondírozott magában.

-De, hol is vett János tyúkot? Az üzlet zárva, Jánosnak nincs tyúkja, vagy mégis?

- folytatta magában a töprengést.

Hirtelen valami gyanús balsejtelem villant át az agyán

Ebben a minutumban a terasz lépcsőjén kopogott a kő és János libegett le serényen.

Józsi nem állhatta meg szó nélkül: "Csak nem tyúkhúslevest főzöl szomszéd?"

"de bizony és milyen finom lesz" - így János.

Mire Józsi:

Úgy tudom, hogy a macskán és a bolháidon kívül soha nem volt más állatod.

A tyúkot hol vetted és mikor?

János rögtön felelt: " A törvény az törvény!"

A múltkor, ahogy mondtad -a szomszédba ami átlóg az a szomszédot illeti meg!

Reggel nagy meglepetésemre az egyik szép kendermagos tyúkod átlógott hozzám s én éltem a törvény adta lehetőséggel gondolva, hátha így meghívhatnálak egy jó ebédre.

Józsiban kicsit munkált a méreg, de túltette magát rajta. Úgy döntött, hogy a furfangosan kieszelt invitálást elfogadja, még ha tudja is, hogy a saját tyúkjából fog ebédelni.

Vigyázni kell, mert ez a ravaszdi szomszéd képes lenne egyedül megenni más tyúkját. Haragját félretéve és a körülményeket mérlegelve át is ment a szomszédjához ebédre és illendőségből egy üveg bort is vitt magával.

A verandához érve össze találkoztak.

János szólalt meg először: "tudod Te, hogy elég nagy marhák vagyunk mindketten. Az viszont vigasztal, hogy kettőnk közül Te vagy a nagyobb darab."

Józsi nem késik a válasszal: "Sok a duma pajti, Te sem vagy jobb a deákné vásznánál fene a rusnya pofád. Gyere közelebb, ha mersz, hadd ropogtassalak össze!"

A két szomszéd barátságosan összeölelkezett.

Úgy érezték, hogy ez a találkozás mind kettőjüknek nagy meg könnyebbülést jelentett.

János zavartan köhintett egyet, majd elfordult oldalra és gyorsan pár könnycseppet törölt ki a szeméből