Ambrus József: Tűzkenyér
2020.08.11
Bús csókjaim
között rendet rakok,
akarom, minden a helyén legyen,
magam után, ha mást nem hagyok,
talán szebb világot a tereken.
Mennyi bánat görbül reggelemre,
talán a vergődő ember is kijut,
mert fáklya gyanánt lobog fel teste,
ha a rímek között csalni nem tud.
Hányszor
kell elesnem a győzelemig?
a világnak is szokatlan vagyok, -
talán a szerelem ami részegít,
de üres az élet, üres a marok.
Mindig földközeli életem, halálom,
neked sokszor többet ér az ebéd,
az ölelésben csak magam találom,
amíg a varázslat húsomba tép.
Holnap még
egyszer újrakezdem,
új árnyék vetül égő sebemre, -
tegnap a romlott tűzkenyérből ettem,
amely lávaként hatott szívemre.